Beszéljünk nyíltan az EUTANÁZIÁRÓL!
Az eutanázia témája sok embert, társadalmat, jogállamot, vallást, szociológiai kutatást és orvosi gondolkodást évszázadok óta foglalkoztat. Befolyásolhatja az orvosok mindennapos lelkiismeretes gyógyító tevékenységét, a halállal való szembenézését. Viták folytak, folynak napjainkban is, hogyan
ítéljük meg az eutanáziát, helyes-e az alkalmazása, vagy tiltott, ez teszi aktuálissá a kérdést. Véleményem szerint a jogkövető magatartás a kötelező.
Az orvosok a hippokratészi esküvel a gyógyításra, a halál megelőzésére, a betegek minden eszközzel való segítésére kötelezték magukat. Adódik a kérdés, a minden eszközzel való segítség, a mindenáron életben tartott reménytelen, szenvedő betegek esetében, mikor járunk el a hippokratészi eskű szellemében, lelkiismeretünk szerint és mikor a betűk értelmezésében. Dilemma.
Az eutanázia a görög ευθανασία –‚ ευ jó, szép, kellemes és θανατος halál szavakból áll össze.
„Az eutanázia mai jelentése: a gyógyíthatatlan beteg halálának – a beteg kívánságára vagy beleegyezésével történő – aktív vagy passzív meggyorsítása, illetve a páciens részéről szükségtelennek tartott orvosi beavatkozásról való tudatos lemondás.” A Wikipédia definíciója, aminél jelenleg nem tudok jobbat.
Az eutanázia hívei abból a tényből indulnak ki, hogy amikor az élet hasznossága csökken, vagy egyenesen a végéhez közeledik, másfajta segítségre van szükség. Így szerintük a gyógyíthatatlan és fájdalmas betegség, vagy a végstádiumba jutott beteg esetében az élet fenntartása már nem áll érdekében sem a betegnek, sem a családjának, hozzátartozóinak, sem a társadalomnak.
Ebből adódik az a következtetés, hogy az embernek nemcsak az életéhez van joga, hanem a halálához is.
Az emberhez méltó halálhoz való jogról beszélhetünk.
A szenvedéstől való menekülést, megszabadulást humanista elvekkel magyarázzák, ám e vonatkozásban szembe kerülnek a vallásokkal – melyek a szenvedést az élet természetes részének fogják fel, sőt bizonyos lelki megtisztulást rendelnek hozzá.
A legtöbb állam jogrendszerében az eutanáziát vagy öngyilkosságnak, vagy gyilkosságnak tekintik, ha mások követik el.
Az a vélemény, amely szerint az eutanázia erkölcsi szempontból megengedhető, egészen Szókratészig, Platónig és a sztoikus filozófusokig vezethető vissza.
A hagyományos keresztény és a legtöbb vallás elutasítja.
Az eutanázia legalizálására vonatkozó szervezett mozgalom Angliában 1935-ben indult, amikor C. Killick Millard megalapította a Voluntary Euthanasia Legalisation Society nevű szervezetet – az eutanázia törvényesítéséért küzdő önkéntesek társaságát. A társaság törvénytervezetét a Lordok Háza 1936-ban és 1950-ben elutasította. Az Egyesült Államokban az Euthanasia Society of America szervezetét 1938-ban alapították.
Magyarországon az 1997. évi CLIV. törvény szabályozza a passzív eutanázia engedélyezését, eseteit,
feltételeit:
A cselekvőképes beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné.
•Főszabály szerint 18. életévét betöltött személy élhet e jogával, kivéve, betegsége veszélyeztetné mások életét, például járványügyi szempontból kórházi ápolás kötelező egyes betegségeknél (pl.
veszettség).
A beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza. Ez utóbbi esetben a visszautasítást az egészségügyi dokumentációban rögzíteni kell, amelyet a tanúk aláírásukkal hitelesítenek.
•Például visszautasíthatja a gyógyszeres, kemoterápiás, onkológiai kezeléseket, feltétel a közokiratba, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalás.
A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved,
amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.
• Életmentő beavatkozás például műtét, azonnali gyógyszeres kezelés, életfenntartó beavatkozás például az újraélesztés. A súlyos betegségnél feltétel, hogy rövid időn belül halálhoz vezessen.
Az életmentő, életfenntartó beavatkozás visszautasítása csak akkor érvényes, ha egy háromtagú orvosi bizottság a beteget megvizsgálja és egybehangzóan, írásban nyilatkozik arról, hogy a beteg döntését annak következményei tudatában hozta meg, illetve, hogy a súlyos, halálhoz vezető betegség fennáll, továbbá a beteg az orvosi bizottság nyilatkozatát követő 3. napon – két tanú előtt – ismételten kinyilvánítja a visszautasításra irányuló szándékát. Amennyiben a beteg nem járul hozzá az orvosi bizottság vizsgálatához, a kezelés visszautasítására vonatkozó nyilatkozata nem vehető figyelembe.
• E szakasz már az eljárást rendezi, csak testület dönthet a kérdésben, az ismételt kijelentés és a tanúk is érvényességi feltételei a nyilatkozatnak.
A bizottság tagjai a beteg kezelőorvosa, egy – a beteg gyógykezelésében részt nem vevő –, a betegség jellegének megfelelő szakorvos, valamint egy pszichiáter szakorvos.
• E szakasz az orvosi testület függetlenségét (gyógykezelésben részt nem vevő orvos), szakértelmét (szakorvos, kezelőorvos, pszichiáter szakorvos) biztosítja.
A beteg nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha várandós és előre láthatóan képes a gyermek kihordására.
Terhességnél, várandósságnál a gyermek élethez való joga előnyt élvez a beteg – anya – halálhoz való jogánál, így a törvény elutasítja a várandós anya ilyen irányú kérelmét.
Az ellátás visszautasításának esetén meg kell kísérelni a beteg döntése hátterében lévő okok – személyes beszélgetés alapján történő – feltárását és a döntés megváltoztatását. Ennek során ismételten tájékoztatni kell a beavatkozás elmaradásának következményeiről.
• A törvény szerint a betegnek meg kell adni minden tájékoztatást egészségügyi helyzetéről, személyes beszélgetésre, okok megismerésére van szükség. A törvény vitathatóan a döntés megváltoztatását is célul tűzi ki, mely döntéssel való vitatkozás nyilvánvalóan nem az orvos feladata.
A beteg a visszautasításra vonatkozó nyilatkozatát bármikor, alaki kötöttség nélkül visszavonhatja. Akár szóban is vissza lehet vonni az írásban tett nyilatkozatot.
Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes betegnél, ha az ellátás elmaradása súlyos vagy maradandó károsodás bekövetkezésével fenyeget; nem utasítható vissza.
• Tehát például kiskorú gyermeknél a szülők nem utasíthatják vissza a kemoterápiás kezelést, ha a rák még nem előrehaladott stádiumú.
A cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg esetén az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan és az egészségügyi szolgáltató keresetet indít a beleegyezés bíróság általi pótlása iránt. A kezelőorvos a bíróság jogerős határozatának meghozataláig köteles a beteg egészségi állapota által indokolt ellátások megtételére. Közvetlen életveszély esetén a szükséges beavatkozások elvégzéséhez bírósági nyilatkozatpótlásra nincs szükség.
• Tehát életmentő beavatkozás elmaradása – például gépről való lekapcsolás – esetén bírósági
nyilatkozatra van szükség az ellátás visszautasításához, ha a beteg 18 éven aluli.
A beteget az ellátás visszautasítása során nem szabad semmilyen eszközzel döntésének megváltoztatására kényszeríteni. A beteg az életmentő, életfenntartó beavatkozás visszautasítása esetén is jogosult szenvedéseinek enyhítésére, fájdalmainak csökkentésére irányuló ellátásra.
•A garanciális szabály szerint a beteg teljes belátási képességével hozta meg döntését az ellátás visszautasításáról, így nem lehet utólagosan kényszeríteni döntésének megváltoztatására, nem alkalmazhatnak vele szemben különleges, egyedi ápolást, nem különíthetik el, nem változtathatnak az addigi ellátásán, vizsgálatán. A fájdalmak csökkentésére minden beteg jogosult, így az ellátást visszautasító beteg is, akinek szenvedéseit kötelesek az orvosok, orvosi személyzet enyhíteni.
A törvény a hippokratészi esküvel megerősítve, büntetőjogilag is kötelezi az orvosokat a betartására. A Magyar és az Osztrák Orvosi Kamara álláspontja szerint aki orvos, az az életre esküdött fel, azaz az életért küzd. Mivel tehát az orvosok az életre esküdtek, így azt szeretnék, hogy az eutanázia esetleges engedélyezése esetén se az orvosokat kötelezzék a kegyes halál végrehajtására. Az, hogy az élet kioltása legyen a célja az orvosnak, ez nem egyeztethető össze a hivatásával és a szakmával.
Úgy, mint a művi abortuszok esetében, amikor az orvost nem lehet kötelezni a műtét elvégzésére, csak az anya életének veszélye esetében.
Az Egészségügyi Világszervezet(WHO) 1980-ban kimondta, hogy „a modern palliatív kezelés megjelenésével szükségtelenné vált az önkéntes eutanázia törvényesítése.”
Forrás; 1997-es egészségügyi törvény és a Wikipédia
Prof. Dr. Birtalan Iván
