NEMZETI ÉRDEKEK ÉS EURÓPAI ARÁNYOK

Csanády György alapos meggondolásból kérte Csaba királyfi segítségét népe számára: a csillagösvényről lényegesen tágabb a látókör mint a Föld akármelyik síkságáról vagy akárcsak hegycsúcsáról. Aki a magyarság jövőjén gondolkozik vagy pláne, aki hivatott a népe jövőjéről gondoskodni, jól teszi, ha többet vesz szemügyre, mint csupán azt, ami a budai várhegyről vagy akár a Hargita tetejéről látható. Csanády György Erdély elvesztése utáni fohásza most, a trianoni döntés századik évfordulóján, különösen aktuális figyelmeztetés, hogy a magyar érdekek érvényesítéséhez a körülötte élő népek érdekeinek tekintetbevétele is szükséges, az egyes nemzeti érdekek egybevetését igényli és egyedül, sőt kizárólag határtalan körültekintéssel sikerülhet.

 Száz évvel Trianon után a nemzeti érdekek súlya sehol a világon nem lett kisebb, sőt néhány helyen belátták, hogy az egyéni érdek sikere a közös érdek gyümölcse. Az Egyesült Királyság kivonulása az Európai Unióból a nemzeti érdek olyan értelmezése, mely a közös érdeket semmibe veszi. Johnson brit kormányfő úgy gondolja, hogy birodalma majd felvirágzik visszanyert önállósága által. És mit kénytelen csinálni: társakat keresni. Nagy a választék: Egyesült Államok, Kínai Népköztársaság, India, Oroszország. Ezekhez képest Nagy-Britannia igen kicsi, és hiába hivatkozik egyenjogúságra, Trump mégis ragaszkodni fog Amerika elsőbbségéhez és Putyin, aki a másodrangúságtól fél, nem fog egy harmadrangú állammal társulni. Johnsonnak még szerencséje lesz, ha Kína nem köti be selyemút-hálózatába. Az is illúzió, hogy az egyelőre még nem bomladozó Egyesült Királyság ezentúl szilárdabb egyenrangúságban tárgyal az EU-val, mint amikor annak egyenjogú tagja volt. Mert a jogban mellőzni lehet a nagyságkülönbségeket, a rangsorban viszont mindig az érvényesül, hogy kinek van 450 millió és kinek 65 millió lakója. Az EU viszont tisztességesen fog bánni a volt tagjával – megfontolva azt, hogy egy szép napon London megint kérni fogja a felvételét.

 Brüsszelnek azonban nincs lehetősége beleszólni abba, hogy az Unión belül hogyan alakul a viszony Franciaország és Németország között. De Gaulle ölelése Adenauerrel nem két idős ember rokonszenvéből, hanem két minden leckén keresztülment politikus Nemzeti érdekek és európai aráNyok stratégiai víziójából fakadt. Franciaország meg akarta előzni azt a lehetőséget, hogy Németország a hozzá történelmileg közelebb álló Egyesült Királysággal építsen ki elsőbbrendű viszonyt, mihelyt London a felvételét kéri az európai szervezetekbe. Adenauer pedig a Rajna menti szomszédos jóviszonyt nagyobbra értékelte, mint a kapcsolatot a bár hasonlelkű, de elszigetelődésre hajlamos angol-szászokkal.

 Mi lesz a francia-német barátságnak a sorsa, ha mindkét országnak nem kell a britek jelenlétével számolni? Furcsa volna, ha érintetlen maradna Németország elsőbbsége az egyenlők között; kevésbé volna meglepő, ha Párizs kiemelné, hogy az atomfegyverrel és biztonsági tanácsi vétójoggal rendelkező állam az Európai Unió vezetésére hivatott. Egy előnye viszont van Németországnak a francia alkotmányos renddel szemben: az egyes francia elnökök legfeljebb tíz évig tudják meghatározni a politika irányvonalát, a német kancellár viszont lényegesen hosszabb ideig. Ezért volt illetve van Adenauernak, Kohlnak és Merkelnek olyan nagy súlya Európában és a világon. De a német nemzet történelmi terheit ők sem tudták „levetkőzni”. Az ezredfordulón Schröder kancellár égisze alatt német politikai fantaszták erre törekedtek. Merkelnek viszont a gö- rög válság alaposan késleltetett megoldásánál be kellett látnia, hogy Németország szerepe a külfölddel szemben csak a mindenkori támogatás, nem pedig a politikai mérce elrendelése lehet. Még fel nem dolgozott tragikus tapasztalat, hogy a németek vélt példás viselkedése a Willkommenskultur esetében hozzájárult a britek ijedelméhez és félelmükhöz Európával szemben. Ez meg fogja határozni Németország további szerepét és politikáját Európában, akár mit is gondol – akármilyen arányban a német nyilvánosság, illetve a választó nép. Mivel azonban Berlin nem folytathat „nemzeti politikát”, ezért a kormány és a hangadó médiák világ, legalább is Európa-szerte el fogják ítélni azokat, akik nemzeti érdekeket hangoztatnak.

*

 Hogy érdemes-e az európaiak közösségében a saját nemzeti érdekeket kiemelni, az az egyéni politikai stílusnak, az illető nép lelkületének és a siker valószínűségének a kérdése. A Brexit után azonban senki sem fog egyelőre odáig menni, hogy az EU-ból való kilépést nyilvánítsa nemzeti érdeknek. Hiába jelenti ki valamilyen állítólag populista vagy népies Európa-parlamenti tag, hogy nincs olyan probléma, melyet a nemzetállamok (Nationalstaaten) nem tudnának megoldani. Ezek szerint a világnak kétszáz év óta probléma- és konfliktusmentesnek kellene lennie. Mivel ez nem így van, – és ehhez nem fér kétség, érdemes olyan módszereken gondolkozni, amik nagyobb valószínűséggel oldják meg a fenn- álló problémákat és feladatokat. Észrevehető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök öntudatos kijelentése óta, miszerint Közép-Európa Európa jövője (l. Bécsi Napló 2019. decemberi sz-) a Visegrádi Négyek bővülésre törekszenek. Temesváron december 14-én talán még túl könnyelműen beszélt arról, hogy a szomszé- dos országokkal együtt – Romániát beleértve „új Közép-Európa” felépítésére törekedjenek. Ilyen egyszerűen azonban nem megy, nem csak történelmi, hanem aktuális okokból sem. Klaus Iohannis román elnök, akit idén az aacheni Károly-díjjal tüntetnek ki, ami a legjelentősebb német és a legtekintélyesebb Európa-politikai díj, csak akkor fog Orbán Viktorral egyetérteni, ha a magyar kormányfő „európabarátibb” lesz.

 A Fidesz elnöke retorikát változtatott, állapította meg a napokban a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Orbán január 17-én meglepő módon méltatta az új osztrák kormányt. Már nem azért keresi vele a jó kapcsolatot, mert a kormányszövetség egyik tagja EU-ellenes, mint az a Szabad Párt esetében volt, hanem azért, mert Kurz kancellár a zöld partnerével „a világ előtt álló két nagy kihívásra, a migrációra és a klímaváltozásra reflektál”. Orbán saját egyéniségéből és tapasztalatából két tényezővel kezd számolni, amikor Kurzra tekint: a földteke legfiatalabb demokratikus kormányfője még legalább olyan sokáig lesz politikai tényező, mint ő maga 1998 óta és addig nem fog változtatni politikai irányvonalán, amíg ezzel hatalmon maradhat vagy a hatalmat visszanyerheti. Ehhez kell Orbánnak igazodni, ha Ausztriát meg akarja nyerni a Közép-Európa tervéhez. A magyar kormánypárt elnöke keresi a hidat. Megkönnyebbülve könyveli el, hogy az Európai Néppártok szövetségében – habár „pillanatnyilag” - „a francia, spanyol és olasz tagpártok meggyőzték a Fideszt, hogy maradjon a blokkban”. A b-megoldásos elképzelése, hogy valamilyen európai keresztény-demokrata mozgalmat alapítson, igen kockázatos, ha nem talál közismert és tekintélyes keresztény-demokrata, hanem csak Európával szemben gyanakvó társakat. Ilyen társaságban bár tovább élvezné az EU-tagság előnyeit úgy, mint minden más tagország, de országán kívüli célokat nem tudna előbbre vinni. Orbán nagy sikernek nevezte, hogy az új magyar EU-biztos, Várhelyi Olivér, az Unió bővítésében illetékes. De ettől senki sem várhat el előnyt a magyar nemzet számára. Sem egy biztos, sem egy tagállam nem tudja egyedül előre vinni például Szerbia vagy Ukrajna felvételét az EU-ba csak azért, hogy az ott élő magyar kisebbség is végre EU-polgárságot élvezzen. Csak ha a magyar kormányfő minél több baráti kapcsolatot képes szerezni az EU-tagállamaiban, tud kedvező eredményeket elérni Magyarország határain kívül. Harmadik országokkal ápolt barátságok segítségével viszont nem tud nyomást gyakorolni Brüsszelre és az Európai Tanácsra.

 Orbán Viktor ez évi legnehezebb beszéde egyaránt nemzeti és európai jelentőségű lesz. A trianoni békeszerződés századik évfordulóján a pozitív kilátás abban áll, hogy az EU-tagság és az európai országok egyesülése lehetővé teszi, sőt, elősegíti a magyar nemzet összetartását. Ha nem létezne már az EU, a magyar politika zseniális húzása lenne, ha azt kitalálná.

Georg Paul Hefty