A kultúraközvetítő kalandos élete
A nyugat-magyarországi burgenlandi Zurndorfból (Zurányból) származó Feßler Ignác Aurél (Fessler) (1756-1839) szokatlan életét nagymértékben meghatározták korának jelentős politikai és ideológiai megrázkódtatásai, amelyek ütköztek idealista, de rendkívül eredeti személyiségével, és egy rendkívül sokoldalú és eredményes irodalmi tevékenységet eredményeztek. Először a miszticizmustól, majd a Mária Terézia-i késő janzenizmustól mozgatva, mint tanulásra éhes fiatal szerzetesnek hamar kétségei támadtak, ezért a felvilágosodás és a humanitárius eszmék hatására a jozefinizmus és a szabadkőművesség támogatója lett. Később áttért az evangélikus hitre, ezt követően a kanti filozófia, majd a fichtei idealizmus hatott rá, de élete végén visszatért a spiritualitáshoz.
Anyjának tett fogadalma miatt élt kolostorban. Miután Pozsonyban és Győrött latin iskolákba járt, 1773-ban a Székesfehérvár melletti móri kapucinus rendhez csatlakozott, és skolasztikus filozófiai tanulmányai mellett titokban belemerült a felvilágosodás kori írások tiltott világába, amelyek kiélezték kritikai képességeit. Besnyöi, nagyváradi és schwechati kolostorban élt, majd 1779-ben Mödlingben szentelték pappá. 1781-ben Bécsbe érkezett, hogy további teológiai tanulmányokat folytasson, és ő volt az első, aki Ausztriában a kapucinus rendből doktorált. Egyetértett Joseph Valentin Eybel (1741-1805) kánonjogásszal, aki - a jozefinizmus jegyében - az egyház és az állam szigorú szétválasztását hirdette, valamint a Bécsi Egyetem Teológiai Karának akkori elnökével, Franz Stefan Rautenstrauch (1734-1785) prelátussal, aki 1774-ben Mária Terézia megbízásából több mint egy évszázadon át érvényben lévő teológiai tantervet készített. Egy kolostorbotrány arra késztette Feßlert, hogy írjon II. József császárnak annak a férfinak a sorsáról, aki 52 év embertelen börtön után meghalt egy vallási börtönben, és megjelentette a Was ist der Kaiser? Verfasst von einem Kapuzinermönch (1782) ( Mi a császár?Egy kapucinus szerzetes írása) című írását. A császár ezután szigorú vizsgálatot rendelt el a monarchia minden kolostorában, de Feßlert fogadalma megszegésével vádolták, és csak miután letöltötte büntetését, Rautenstrauch közbenjárására tudott javítani a helyzetén, bebizonyítva ártatlanságát. 1784-ben császári rendelettel felmentették a kapucinus rendből, kinevezték a keleti nyelvek és az ószövetségi exegézis professzorának a galíciai Lembergbe. Olvasta Baruch de Spinoza írásait, és hatásukra csatlakozott a szabadkőműves páholyhoz a Phoenix zum runden Tafel (Kerekasztal főnixe).
Számos héber és keleti tankönyv, valamint drámai próbálkozás mellett ekkortájt írta első történelmi-didaktikai regényét Attila, König der Hunnen (Attila, a hunok királya), August Meißner(1753–1807) és Christoph Martin Wieland (1733–1813), az előbbi és az utóbbi szatirikus eleme, de a frivolitások nélkül. Elvetette a „történelmi regény” kifejezést és „történelmi leírásként” akarta értelmeztetni a művet. 1788-ban a porosz-sziléziai Boroszló városába kellett menekülnie, mert papi ellenfelei egy megrendezett perrel fenyegették meg Sidney című tragédiája miatt. 1796-ig Erdmann von Schönaich-Carolath örökös herceg tanítója volt Beuthenben. Egyre inkább az írásnak szentelte életét, megalapította a "Gutesthuer" oder Evergeten („Jó ajtó“ vagy Örökkévalóság) nevű titkos társaságot a szabadkőművességen belül. 1791-ben áttért az evangélikus hitre, és boldogtalan házasságot kötött, amely 10 év után válással végződött. 1793/94-ben megjelent kétkötetes, szintén nagyon személyes, erkölcsfilozófiai eszmékre épülő életrajzi regénye Mathias Corvinus, König der Hungarn und Herzog von Schlesien (Corvin Mátyás, Magyarország királya és Szilézia hercege) címmel.
1796-ban Berlinbe került, számos folyóirat szerkesztője lett, különféle egyesületeket alapított, mint például Gesellschaft der Freunde der Humanität (Emberiség Baráti Társaság), más néven Berlini Szerda Társaságot (1783-1798) és a Feßlersche Mittwochsgesellschaft (1895–1806), (Feßleri Szerda Társaságot). Együtt dolgozott Johann Gottlieb Fichte (1762–1814) filozófussal, segített megreformálni a porosz Royal York zur Freundschaft nagypáholyt, és annak nagymestere is lett, de 1802-ben lemondott. Feßler, aki elutasította a páholyok titkosságát, a szabadkőművességről írt műveivel mégis érdekes betekintést nyújtott ezekbe a titkos társaságokba.
Ezt követően Németországban utazgatott, melynek során számos ismeretséget kötött különböző területek jelentős tudósaival és művészeivel. 1798 és 1807 között jogi tanácsadóként dolgozott az Új-, Kelet- és Dél-Poroszország katolikus osztályán. Ekkor vált el és 1802-ben feleségül vette egy gyáros lányát. Végül úgy szabadulhatott meg állandó anyagi nehézségeitől, hogy 1803-ban egy Berlin melletti birtok tulajdonosa lett.
Eközben, válaszul Napóleon Németországra gyakorolt növekvő befolyására, II. Ferenc császár lemondott a német birodalmi méltóságról, és I. Ferenc osztrák császárrá koronáztatta magát. A Napóleon elleni negyedik koalíciós háborúba Poroszország is bekapcsolódott, ennek következtében Feßler 1807-ben elvesztette fizetését és birtokát, és ismét elszegényedett. Egy évvel később újabb, Magyarország történetével foglalkozó kötetet jelentet meg, Die großen drey Könige der Hungarn aus dem Arpadischen Stamme, (A magyarok három nagy királya az Árpád-törzsből), amely tartalmazta a Szent Istvánról, a Szent Lászlóról és Könyves Kálmánról párbeszédes formában készített életrajzi leírást, valamint válogatás nélkül felvázolja számos más ország történelmét.
1809-ben meghívták Szentpétervárra, hogy a keleti nyelvek és filozófia professzora legyen. Az orosz törvényhozó-bizottság levelező tagja és tanácsos lett, de 1810-ben állítólagos ateista kijelentései miatt elbocsátották. 1811 és 1813 között a Volga középső részén fekvő Szaratovi kormányzóságban, Volszkban egy filantróp oktatási intézmény felügyeletét vette át, és ott telepedett le. Ez idő alatt kezdte írni Die Geschichte der Ungarn und ihrer Landsassen (Magyarok és alattvalóik történetét), amely 1825-re tíz kötetre nőtt. Távol otthonától Feßler elfogadta Joseph von Hormayr zu Hortenburg (1781-1848) történész és polihisztor ösztönzését, és Magyarország történetének német nyelvű feldolgozásával hozzájárult egy nagy osztrák történelmi szinopszis kidolgozásához. A cél az volt, hogy az 1806-ban alapított osztrák többnemzetiségű állam az összes osztrák nemzetiség történetének megismerése révén az összetartozás érzését közvetítse, hogy az ország jelentős költői is alkothassanak hazafias témájú irodalmi műveket, és népszerűsíthessék azt. Feßler számos pozitív előítéletet és sztereotipiát közvetített történelmi munkájával Magyarországról és a magyarságról, valamint új anyagokat adott a 19. században oly népszerű történelmi drámák számára.
1815-ben az Alsó-Volga vidéken, a Volgográd melletti Sareptában telepedett le családjával. Megismerkedett a morva egyházzal, és síkra szállt a volgai német telepesek érdekeiért. Amikor a sors következő csapása megfosztotta egyik gyermekétől és megélhetésétől, mélyen átélt pietista jámborságban végre belső stabilitásra talált. 1817-ben újabb fordulat következett. Megkapta fizetését és felszentelték a szaratovi evangélikus konzisztórium zsinati testületének felügyelőjévé, az akkor cári, ma finnországi Borgå svéd kisebbségének püspökévé. Számos intézkedést tett az evangélikus egyház újjászervezése és az iskolareform érdekében. Harmadszor is megnősült. 1827-ben I. Miklós cár (1796-1855) megbízta a protestáns egyházi alkotmány újraszervezésével és kinevezte a szentpétervári protestáns egyházközösség tanácsosává. 1833-ban nyugalomba vonult. 83 évesen halt meg.
Az orosz evangélikus egyház szervezése és a volgai németek iránti elkötelezettsége nagy jelentőséggel bírt. Rendkívül termékeny szerzője volt egyházi, vallási, szabadkőműves, esztétikai, filozófiai, filológiai, történelmi és önéletrajzi írásoknak is. Többnyire magyar hazafi szemszögéből íródott történeti műveit gazdag, de válogatás nélkül feldolgozott forrásanyag jellemzi. Német nyelvű magyarságtörténete révén képes volt széles körökkel megismertetni Magyarországot és Kelet-Közép-Európát, és megnyitni ezt az értékes irodalmi anyagforrást az osztrák költők számára.
Eredeti szöveg: Margarete Wagner
Fordította: Fetes Kata
