Ifjúsági Jubileumi hét Rómában

Ifjúsági Jubileumi hét Rómában

A Vatikán legalább 500 ezer, 146 országból érkező fiatal katolikus érkezésére számít az Ifjúsági Jubieum hetén. A rendezvénysorozat csúcspontja az augusztus első vasárnapján, a Tor Vergata városrészben található Calatrava Sails-ban tartott szentmise lesz.

Az Ifjúsági Jubileum idén magába foglalja az ifjúsági világnapot, ahogyan azt a néhai Ferenc pápa 2023-ban a lisszaboni világnapon bejelentette.

A Fiera di Roma területén felállított nagy, mintegy 25 ezer fő befogadására alkalmas szálló mellett ezer plébánia, iskola és család biztosít szállást és reggelit a világ minden tájáról érkező zarándokoknak.

A jubileumra érkezők ezen felül számos extra szolgáltatást vehetnek igénybe a fővárosban, mint például kedvezményes étkezési utalványokat, a főbb tömegközlekedési csomópontokon felállított zuhanyozókat, közel 3000 kihelyezett mobil WC-t valamint a kombinált jegyekkel elérhető kibővített metró-, regionális vonat- és buszjáratokat.

Mint minden nagyszabású eseményen, Rómában is szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be: ellenőrzőpontokat állítottak fel, hogy megakadályozzák a veszélyes anyagok és tárgyak behozatalát, és a zarándokokat arra kérik, hogy csak a legszükségesebb tárgyakat vigyék magukkal a biztonsági ellenőrzések megkönnyítése érdekében. Ezen felül egy 400 négyzetméteres irányítóterem felügyeli a rendezvény területein található térfigyelő kamerák felvételeit.

A Tor Vergatán tartott szentmise esetében a látogatók szombaton a gyepen tölthetik majd az éjszakát a virrasztás és a pápával tartott reggeli misére való várakozás alatt. Ott egy nagy és kis hátizsákot, egy hálózsákot, egy matracot, valamint a folyadékpótláshoz és a napvédelemhez szükséges felszerelést kapnak majd.

Az Acea városi vízműszolgáltató alkalmazása továbbá térképen jelöli meg azt a 2660 ingyenes vízadagoló pontot (Róma híres szökőkútjai mellett), ahol önkéntesek 5 millió palacknyi vizet osztanak szét.