300 éve született Gvadányi József
Az 1790-es években egy kiválóan magyaros szellemű poéta vonta magára kortársai figyelmét: gróf GVADÁNYI JÓZSEF. A mai ízlés ritkán talál élvezhető helyeket régebbi irodalmunkban, a magyar világ igazi képe is csak elvétve bontakozik ki a XVIII. századi prózai és verses elbeszélő munkákból, annál nagyobb ennek a patriarkális stílusú, magyaros kedélyű, nemzeti lelkű írónak érdeme. Könyveivel bízvást elmulathatunk ma is.
Gróf Gvadányi József 1725 október 16-án született Rudabányán, Borsod megyében. Ősei a XVII. század derekán származtak át Olaszországból Magyarországba és a Habsburg-ház szolgálatában vitézül harcoltak. Alessandro De Guadagnis olasz őrgróf, császári tábornok 1664-ben hősi halált hal a törökök ellen vívott szentgotthárdi ütközetben; fia, Gvadányi Sándor őrnagy, itt marad Magyarországon. Az előkelő olasz család törzsfészke Arezzo és Firenze. Az olasz ág a XVIII. században előkelő katonákkal és papokkal díszesítette fényes családfáját; a francia ág a XVI. században szakadt Lyon vidékére; a magyar ág I. Lipót király uralkodása alatt gyökerezett meg hazánkban. Gvadányi Sándor, a kuruc-labanc harcok korában a borsodmegyei Szendrő parancsnoka, 1684-ben nőül veszi gróf Forgách Dorottyát, 1686-ban lengyel grófságot kap Szobieszki János királytól, az 1687. évi országgyűlés mint magyar grófot honosítja. Az idegen katonából magyar földbirtokos lesz, egyik fia II. Rákóczi Ferenc fölkelése idején már a kurucok között harcol.
Gvadányi József is a katonai pályára készült, de előbb a jezsuiták egri kollégiumában elvégezte gimnáziumi tanulmányait, majd beiratkozott a nagyszombati egyetemre, megszerezte a filozófiai baccalaureatust s mint a bölcseleti tudományok borostyánosa állt be katonának, tizennyolc éves korában 1743-ban, Mária Terézia királynő zászlai alá.
Végigküzdötte az osztrák örökösödési háborút, kedvére csatázott a hétéves háborúban, közben megnősült, de nejének korai halála még inkább növelte a katonai élet iránt érzett szenvedélyes szeretetét. A háborúk lezajlása után évekig a felsőtiszai falvakban szállásolt ezredével, utóbb Galiciába helyezték át; innen ment, mint lovasgenerális, negyven évi szolgálat után 1783-ban nyugalomba. Ekkor ötvennyolc éves. Szakolcára, a magyar-morva határszélen fekvő nyitramegyei városkába vonul. A tót és német polgárok között ritkán hall magyar szót, egyébiránt elégedetten él, csak magános életét únja.
1785-ben másodszor is megnősül, feleségül veszi a már két ízben özvegységre jutott Szeleczky Katalin úrnőt. Hatvan éves. Házassága boldog. Élettársával megértik egymást, felesége magyarlelkű gazdasszony, a divatot és cicomát nem kedveli.
A házassággal a város egyik legcsinosabb háza lesz az övék, a főtéren emelkedő emeletes épületet felújítja, a város végén négy hold földet parknak rendez be. Virágtenyésztése messze földön híres. Parkja mellett ott áll majorja, birtokainak egy része szintén ezen a tájon terül el. Gazdaságát és könyveit egyformán szereti. Néha elmegy a szomszédos földbirtokos-nemesurak mulatságaira, olykor a közeli morva grófokkal vadászgat, nyáron néhány hétig Pöstyénben nyaral.
1787-ben megkezdi munkáinak kinyomatását. Első könyve, a Pöstényi Förödés, névtelenül jelenik meg. Szenvedélyesen keresi az irodalmi kapcsolatokat. Bár erősen katolikus érzelmű, szívesen barátkozik a protestáns írókkal. Péczeli József komáromi református paphoz 1788-tól írt levelei különösen vonzó megnyilatkozások. Gratulál komáromi írótársának.
Szívesen látogatja Nyitra vármegye közgyűléseit, résztvesz a budai és pozsonyi országgyűlésen. Mint arisztokrata társainak legnagyobb része, a régi alkotmány visszaállítását kívánja, a Habsburg-házhoz rendületlenül ragaszkodik, a nemzeti érdekeket össze akarja egyeztetni a legfelsőbb hadúr és a koronás király óhajtásaival. Ebben az esztendőben jelenik meg Falusi Nótáriusa. Hatvanöt éves a költő, de azért még egy évtizeden keresztül bámulatos szorgalommal dolgozik. Élete végét megkeseríti a cenzura. Világtörténetének hatodik kötetét nem engedik sajtó alá, a munkáját felülbíráló katolikus pap szabadgondolkodó felfogást talál benne, a kézirat Pozsony és Buda közt hányódik s csak a szerző halála után kerül a nyomdába.
1801 december 21-én, életének hetvenhetedik évében, halt meg Szakolcán. Vígkedélyű katona volt, jólelkű magyar úr. Családi hagyományai konzervatív mágnássá avatták, katonai pályája lojális alattvalóvá tette, jezsuita tanárai buzgó katolikussá nevelték. A régi világrendhez szító, deákos tanultságú huszártiszt semmitől sem borzadt inkább, mint a francia forradalom szabad eszméitől. Mint költő a régi magyar poétákat követte, példaképe Gyöngyösi István volt.
