Ismét magyar űrhajós van a világűrben

45 év szünet után Magyarország visszatért a Hunor Programmal a személyzettel ellátott űrutazás világába. A Space program vezetője Ferencz Orsolya minisztériumi megbízott hangsúlyozta, hogy ez a visszatérés egy mély meggyőződés arról, hogy az emberi létezés alapjainak felfedezése és kutatása, teszik lehetővé az emberiség számára, hogy magas rangú civilizációt és kultúrát hozzon létre.
Kapu Tibor, a jelenlegi magyar kutatási űrhajós expedíciójáról és programjáról a lehető legnagyobb nyilvánosságot tervezzék.
Az Axiom Mission 4 június 8-án indult útjára. A négyfős csapatban Kapu Tibor mellett amerikai, indiai és lengyel űrhajós is helyet kapott. A magyar résztvevő a HUNOR program képviseletében végez majd fontos kutatásokat a világűrben.
A misszió célja többek közt az, hogy megvizsgálják a mikrogravitáció hatásait a testre – például a cukorbetegséggel, az ízületekkel vagy a sugárzással kapcsolatban. A vizsgálatokhoz szükséges eszközök egy részét Szolnokon készítették, így a város is aktívan hozzájárul a küldetés sikeréhez.