Keletiek és nyugatiak legyünk őszinték és ismerjük meg egymást

   1956-ban jelen voltam az utrechti pályaudvaron, amikor a magyar menekülteket zenével és virággal fogadták. Napjainkban a magyar miniszterelnök gúnyt űz azokból, akik mentik a tengerben fulladozókat. 2020-ban mintegy ötezer halottal számolhatunk.
„Emberjogi szervezetek bőrébe bújt embercsempészek”-nek nevezi őket. És büszke „keresztény törvényekre alapozott” politikájára.
   A hollandok a magyarokat mindig támogatták és az itt élőket egyenrangú polgárként kezelték. Mindkét világháború után több ezer rászorult magyar gyereket láttak vendégül. Mi lehet tehát az oka, hogy július végén a brüsszeli tanácskozáson Orbán Viktor a holland miniszterelnökről így nyilatkozott: „…nem tudom, miért utálja a magyarokat ez a holland fickó…” A Fidesz egyik képviselője pedig már attól tartott, hogy Magyarországot holland tartománnyá akarják tenni. Sérti talán büszkeségüket, hogy nem kapták meg a remélt összeget, vagy erőszakoskodásnak tekintik, ha a pénzekkel el kell számolni? Így is fogalmazhattak volna: mind a huszonhét ország védte saját érdekeit, de respektáltuk egymás érveit, hogy végül is meg tudjunk egyezni.
   Kommentárjaik célja nem az lehetett, hogy tárgyilagosan informálják a problémák komplexitásáról és a megoldások lehetőségéről az otthoniakat, hanem inkább hangulatot akartak kelteni. Két héttel később a centralizált magyar tévé még idézte a politikusok kijelentéseit. Nem lényegtelen, hogy milyen módon próbálják országuk jólétének növekedését elérni, miközben eljátszhatják szövetségeseik szimpátiáját. Az országban haragot és félelmet keltenek. A már amúgy is a feszültségig megosztott nemzetet szélsőséges nacionalizmussal igyekeznek összetartani. Aki magára irányítja a fényt, nem lát másokat. Ellenségeket keresnek és Magyarországot titokzatos erők áldozatának tüntetik fel. Az ország szuverenitását az EU, Soros György, az ngo-k, identitását a nyugati romlott szellem, európai egyetem és az idegen kultúrájúak veszélyeztetik. A kínaiak nem! Én akkor éreztem magam igazán szabadnak, amikor elfogadtam, hogy minden ember más, de mégis egyenlőek vagyunk.
   Orbán Viktor már az 1990-es évek elején kitessékelte német testvérpártjának irodáját Magyarországról. Másokat később. Miért félünk egymástól? A félelem nagyobb veszély, mint a különbözőség. Mindennek van oka. Keressük, és sok mindent megértünk.
   Mikor Németh István a Történelmi esélyek és veszélyek című cikkét írta (Bécsi Napló, 2020/4., július-augusztusi szám), kétségkívül a hollandokra gondolt.
Idézem: „Néhány nyugati állam nem hagyja érvényesülni az új nemzetállamok törekvéseit, gazdasági-politikai erőszaknak teszi ki őket, nem tisztelik nézeteiKeletiek és nyugatiak legyünk őszinték és ismerjük meg egymást
ket és a kitalált „jogállamisági” kifogásokkal lassítják szándékaikat.” Közép- és Kelet-európai Nemzetek Szövetségének létrehozásáról van szó, amelynek motorja a V4-ek, elsősorban Magyar- és Lengyelország.
   Ha például alapítunk egy teniszegyesületet, kidolgozzuk alapszabályát. Aki nem hajlandó elfogadni azt, ne legyen tagja. Németh István a kitalált „jogállamiságot” úgy értelmezi, hogy az EU ürügyként használhassa fel a magyarok ellen. A félreértések és sértődések oka talán abban rejlik, hogy a keletiek és nyugatiak felfogása nem mindenben egyezik a demokráciáról. Más a történelmi, kulturális, gazdasági hátterük. A keletiek több évtized különbséggel lettek önállóak, ha jelenleg nem is úgy érzik.
   A demokrácia politikai és társadalmi rendszer, sőt, világnézet. Írott és íratlan szabályai vannak.
Csak három lényeges pontját említem: ellenőrzött hatalom, független híradás és jogrendszer. Magyarország önszántából csatlakozott az EU-hoz, ismerte a feltételeket, kötelezettségeket és a jogokat. Egy a huszonhét közül. A konfliktusok akkor éleződnek ki leginkább, amikor a magyar kormány szuverenitására, vagy identitására hivatkozva ütközik az EU szabályaival, többséggel elfogadott döntéseivel, vagy nem felel meg a demokrácia szellemének. Vagyis nem értik meg egymás problémáit, különbözőségeit. Hiányzik a bizalom. Ekkor segíthet a diplomácia, a barátságos szó, meggyőző érvek.
   Orbán Viktor miniszterelnök kihívó retorikájával nem könnyít a helyzeten. Brüsszeli kollégáit „megvásárolt nemzetközi bürokraták”-nak nevezi, és önkényre hajló rendeleteivel fékezi országában a demokrácia működéséhez szükséges struktúrák és a tolerancia légkörének megszilárdulását. Tehetségek nem érvényesülhetnek, kezdeményezések elvetélnek. Azt állítják, nincs alternatíva. Főleg vidéken csaknem kizárólag a hivatalos információkhoz jutnak a lakosok.
   A magyar miniszterelnök 2019-es évértékelőjében így nyilatkozott: „… nem kell megfelelnünk a megfáradt brüsszeli elitnek…” s azt javasolta, „ne üljünk fel olyan vonatra, amelyről nem tudjuk, hová megy”. De akkor milyen jogon követelnek és vádolnak? Már ezer éve a saját vonatunkon szerettünk volna utazni. Miért éppen most, a szabadság küszöbén ülnénk fel pl. a kínai vonatra? Németh István jogosan ír a veszélyekről is.
   Orbán Viktor a júliusi tanácskozás végén a megkönnyebbülés örömével rázogatta lengyel kollégája kezét, mert az EU elvetette azt a javaslatot, hogy a szubszidiák elosztását függővé tegyék a jogállamiság betartásától.
Nem hiszem, hogy Pekingben is így döntöttek volna.
Különben is, mitől tartott, amikor saját magát demokratának tartja?

                                                                                                                                                                              Mustó Sándor