Családi Kör XXXV.évf.14.szám

Családi Kör XXXV.évf.14.szám

A nép szolgálja a hatalmat, nem pedig fordítva

Szívét-lelkét beleadta a Napjainkba, akkor is, amikor csak egy riportot kértem tőle, mert éppen akkor még én is szerkesztettem ezt a műsort a Vajdasági Televízióban. Műsorait élvezet volt követni, hiszen mindig olyan témához nyúlt, amelyről tudta, más nem fog. Soha nem a könnyebb utat választotta, mindig a nehezebbet, és próbált az események velejéig hatolni. Minden bizonnyal most is így tesz, csak már nem magyar nyelven. Apró Lea a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete éves díjának kisebbségi nyelven tájékoztató díjazottja. – Tómó Margaréta interjúja

Van-e még kitörés a szabadkai gettóból?

Maria Theresiopolis elesett. Ezzel a címmel írtam jegyzetet a 2016-os önkormányzati választások után a Magločistač hírportálon. Ez volt az a választás, amikor a Szerb Haladó Párt elsöprő győzelmet aratott Szabadkán, és egy képviselő híján abszolút többséget szerzett. Az a választás, ami után a város polgármestere – többek között a VMSZ szavazataival is – az a Bogdan Laban lett, aki néhány évvel később betoncsizmával és más ehhez hasonló maffiás megoldásokkal fenyegette egyik párton belüli kritikusát. – Bajtai Kornél jegyzete

Ha tovább folytattam volna azt az életmódot, lehet, hogy most nem ülnék itt”

Egyre többen küzdenek súlyproblémával. A rohanó mindennapok, a feldolgozott élelmiszerek, a mozgás hiánya mindannyiunk egészségére kihat. Ezekkel a problémákkal küzd a fiatal, kétgyermekes szabadkai édesanya is, László Hajnalka. Egy évvel ezelőtt nem kevesebb, mint 170 kilogrammot nyomott, jelenleg 120 kiló, vagyis 50 kilótól szabadult meg. – Tómó Margaréta interjúja

Lesz-e újabb nyugdíjemelés?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Donald McGettigan vezette küldöttsége befejezte 12 napos belgrádi tárgyalásait a készenléti megállapodás harmadik felülvizsgálatának befejezéséről. A megállapodást az IMF Igazgatósága hagyja jóvá várhatóan június közepén. Siniša Mali pénzügyminiszter a minap elárulta, hogy az esetleges nyugdíjemelés is napirenden volt. – Takács Magda írása

Szégyen

59 másodperc – ennyire vágták össze Dinko Gruhonjić újságíró és egyetemi tanár egyik tavalyi nyilatkozatából azt a filmet, amelyben úgy tűnik, hogy Gruhonjić a jasenovaci usztasa koncentrációs tábor Dinko nevű parancsnokát dicsőíti. A filmet közzétevő kollégái jelentős részét egyáltalán nem zavarta, hogy a fércmű egy, a végeredménynél teljesen ellentétes tartalmú szövegkörnyezetből lett kiragadva. – Fehér Rózsa vezércikke

OKTATÁS: A harmincegyedik diák – Berényi Emőke írása

MAGYARORSZÁG: A Magyar-jelenség bugyraiban – Kocsányos Pálma kommentárja

TÁRCA: Áprilili! – Nagy Nándor jegyzete

RIPORT: Cserépbe zárt szépségek – A bácsföldvári Horti Andrea szenvedélyesen gyűjti az orchideákat – Fehér Rózsa riportja

ASZTALIZENE: A nagyhetem – Radics Viktória tárcája

IRODALOM: Juhász Zsuzsanna: Homokozó; Balaton László: Torkolat

TÁRCA: „Ez lenne Vajdaság és a civilizáció?!” – Káich Katalin színikritikája

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Elhamarkodott kortyok a derék vásárhelyiek egészségére – Szabó Palócz Attila írása

TÖRTÉNELMI MOZAIK: Mindig egyszerűbb félrenézni! – Wilhelm József cikke

A LÉLEK EREJÉVEL: Fénysugárnak lenni, és megmutatni, hogy a szeretet ereje sokkal nagyobb a halál erejénél – Harmath Károly OFM összeállítása

NEM A GÓLYA HOZZA: Idén is Család Expo Zentán

EGÉSZSÉGÜNK: Hat szokatlan tünet, amely szívbetegséget jelezhet

HOROGRA AKADVA: Volt egyszer egy vadnyugat (2.) – Huzsvár József cikke

SPORT: Siebert Splitben – Németh János kommentárja

KONYHA: Húsvéti maradékból

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, szamuráj sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon a Freepik fotója látható