Lerántjuk az egészségügyről a lepedőt

Lerántjuk az egészségügyről a lepedőt

Ki az orvosom?

A pandémia egyik következménye, hogy a világ szinte összes országának a figyelme az egészségügy felé fordult. Korábban is a publikációk, hirdetések, felvilágositó cikkek tömegei próbálták az egészségügyi piacot elérni, kibővíteni, lefölözni.

A vírusfertőzés halálos veszélye azonban visszaszorította a fogyókúrás, diétás, szépségápolás, sport, táplálkozás csodareceptjeit és a kutató, gyógyító szakemberek munkássága, az új oltások, a hatásos védekezési formák témája került előtérbe.

A tájékoztatás, a felvilágosítás, szakmai és politikai viták különböző színvonalon, szinteken folytak, folynak mind a mai napig. A pandémia után a világ már nem lesz soha olyan, mint előtte volt.

Az egészségtudat, a félelem a súlyos, sok szenvedéssel járó, esetenként halálos vírusfertőzés miatt erősebbé vált az elmúlt évben. Előtérbe került az önvédelem.

A védekezés, a maszkviselés, az oltások gyors felvétele, a lockdown, a social distance kulcsfontosságú tényezőkké váltak. A vírusfertőzés nem válogat politikai, ideológiai meggyőződés szerint. Megbetegíti, megölheti a gazdagokat és a szegényeket is.

A felbolydult világban a járvány a gazdaság, oktatás, kutatás stb. területeken is komoly visszaeséseket hozott.

Mindezek a tényezők a figyelmet az egészségügy évtizedek óta meglévő, de az egészségügyi intézményi rendszer terhelésével élesedő problémáira irányították.

Magyarországon eddig több mint 30 000 Covid-19 halottat ismert be a statisztika. A betegek, a fertőzésen átesettek publikált számának nagysága is ijesztő.

Mi az egészségügy legfontosabb és sürgősen megoldásra váró problémája?

A magyar gazdaság teherbíró, az egészségügyet eltartó képessége az első, talán a legfontosabb kérdés.

A magyar statisztikai adatok szerint az ország GDP-jének kb. 4,9%-át fordítják az egészségügyre. Összehasonlításképpen, az osztrák GDP-ből 10.9 %-ot, az USA GDP-ből 16 %-ot. Mégis ezen gazdag országok polgárai is még jobb ellátást szeretnének. Csak ez lenne a magyarázata, vagy ez is csupán egyik jelentős összetevője a magyar kórházak 40-50 milliárdos eladósodásának, a rövidebb-hosszabb időre bezárt kórházi osztályoknak, az egészségügyi dolgozók depressziójának, a felmondásoknak, az elvándorlásoknak, a kiábrándult, elégedetlen egészségügyi személyzetnek és nem utolsósorban az elégedetlen és szenvedő betegeknek?

Felelőtlen kijelentés lenne csupán a komoly tudományos faktoranalízis helyett, a túlpolitizált magyar társadalomban egy, vagy több jól hangzó tényezőt kiemelni. Az igazság kiderítéséhez alapos tudományos vizsgálat szükséges.

Egészen addig, amíg az egészségpolitika nem lesz független a pártok politikájától, demagógiájától, lehetetlen az objektív okok feltárása. Az elmúlt évtizedekben több kormány és párt rengeteg ígérettel, teljesíthetetlen reformtervekkel, az „örök élet” reményével, az egészségügy felemelésével, a dolgozók fizetésemelésével, a „hálapénz” büntethetőségével stb. kampányolt és kampányol ma is.

A WHO 1980-ban az Alma-Ata-i dekrétumában hasonlóan járt el, mint a mindenkori magyar politikai pártok. Meghirdette az „Egészséget mindenkinek 2000-re” programját a világnak. Ma, 2021-ben visszatekintve erre az 1980-ban elhangzott fellengzős kijelentésre – nevetségesnek tartjuk.

Magyarországon minden egyre drágább, az infláció elszabadult, az alacsony, megélhetési nehézségeket okozó nyugdíj, bérszínvonal, a lakhatás megemelkedett költségei stb. ordítva követelik a valós helyzet objektív felmérését, elemzését és a levont következtetések utáni cselekvést.

Ki az orvosom? Ki szedi be és használja az egészségbiztosítási díjakat, az állam vagy a független egészségpénztár? Mi van a magánbiztosításokkal, kiegészítő biztosításokkal, mire elég a befizetett, és/vagy az állami többletforrás?

Sok a szervezési, irányítási kérdés. Hogyan kapom meg a nekem járó, vagy mennyibe kerül a nekem nem járó ellátás?

Mi van a sok évtizeddel ezelőtt meghirdetett „definitív”, progresszív ellátási struktúrával?

A bezárt osztályok, vagy a félgőzzel működő kórházak megtudják, megakarják oldani a feladatukat?

Mikor szűnik meg a kórházak hatalmas adósságállománya?

Az egészségügy centralizációja helyett a decentralizálás, lakosság területi ellátásának előnyei miért nem kerülnek megvitatásra, esetleg népszavazásra? Ahol a lakosság él, ott ismerik a legjobban, hol szorít a cipő és ott képesek a leggyorsabban orvosolni a fellépő bajokat.

Az alapellátás tartja az egészségügyi piramist. A családorvosok, alapellátó orvosok a nővérekkel, szakasszisztensekkel, védőnőkkel karöltve megszőtték azt a hálót, ami az egészségért folytatott küzdelem első és legjelentősebb frontvonala.

A demográfiai adatok alapján, az alapellátó kollégák jelentős része már a nyugdíjkorhatár felett jár, de nem ritka a 80. életévét betöltött körzeti orvos sem. Meddig bírják? Meddig számíthatunk rájuk?

Áldozatos, hivatástudattal átitatott munkájuk nem elég, hogy a háló ne lyukadjon ki. Sok betöltetlen körzet nehezíti már most is a biztonságos ellátást.

Mi lesz holnap?

A szakellátás koncentrációja, az ambulanciák túlzsúfoltsága, a dologi, tárgyi feltételek hiánya (pénzhiány miatt?), ismert jelenség. A rendelőben dolgozó szakorvosok jelentős része kiégett és különösen a fiatalabbak kacérkodnak az elvándorlással.

A kórházak színvonala különböző. Vannak jobban felszerelt, személyzettel és gép-műszerrel ellátott fekvőbeteg intézmények és gyengébben felszereltek is.

A paraszolvencia eltiltása, a fizetésemelés szükséges, de nem elégséges feltétele volt az intézmények működésének javítására. Csak a felszínt karcolni nem elegáns dolog.

Vigyázat: a korrupció és a hálapénz nem ugyanaz, tehát ne keverjük össze. A korrupció a kórházakban, mint a társadalom, gazdaság, politika területén továbbra is folyik.

Ágyak „árulása”, plusz szolgáltatás nyújtása, várólistán – szakmai indok alapján(?) – való előrébb kerülés stb. Amíg a társadalomban milliárdos korrupciós ügyek folynak, az elkövetőket nem büntetik meg, addig a 170.000 forintos „ágyárusításért” kipellengéreznek egy kórházi főnővért.

A betegegyesületek, a beteg érdekképviseletek, az egészségügyi dolgozók szakszervezetei, a kamarák erőtlen és megalkuvó politikája miatt nincs valós érdekvédelem, érdekképviselet, érdekérvényesítés.

Ma a magyar egészségügyben végzett reprezentatívnak tekinthető felmérések és egyéni megszólalások alapján megállapíthatjuk, hogy sem a betegek, sem az egészségügyi dolgozók nem elégedettek.

A betegek félnek, kiábrándultak, kiskapukat keresnek és hajlandóak fizetni, már akinek erre van pénze.

Az egészségügyi dolgozók a defenzív ellátásba menekülnek. Az orvosok, egészségügyi dolgozók féltik a jogosan frusztrált betegek miatt a lelki egyensúlyukat, az egzisztenciájukat.

Mégis mitől nem omlott, omlik össze a rogyadozó magyar egészségügy?

A tehetetlenségi nyomaték viszi tovább. A hivatástudattal, a szakma és az emberek szeretetével felvértezett orvosok, nővérek, szülésznők, szakasszisztensek a hátukon hordják az alulfizetett ügyeleti díjak, a megélhetési problémájuk ellenére az egészségügyi ellátást. Nem fog összeomlani az intézményrendszer, lefelé csúszik, eresztékeiben ropog, de a betegek ellátása tovább fog folyni. Félek, hogy ennek ismeretében a továbbiakban sem fog ígéreteken kívül bármilyen javulást szolgáló központi beavatkozás történni.

Ha mindenki elégedetlen, miért nem ül össze egy „ egészségügyi kerekasztal” azzal a célkitűzéssel, hogy alapjaiban megreformálják a finanszírozást, a tájékoztatást és a fekvő-járóbeteg ellátást?

A betegek, az egészségügyi dolgozók képviselőinek együtt kellene feltárniuk, megfogalmazni a mindenkori kormány, a jogalkotó hatalom felé az elvárásukat, a befizetett adóforintjaik utáni követelésüket.

Prof. Dr. Birtalan Iván