Orvosok Határok Nélkül

Medecins Sans Frontieres

Orvosok Határok Nélkül

Megalapításának 50. évfordulóját ünnepli az egyik legnagyobb segélyszervezet.

Emberek millióinak segítettek földrengés, éhínség, háborúk és egyéb katasztrófák után a szervezettel együttműködő orvosok.


1968-ban a biafrai háború után határozták el az MSF szervezet létrehozását. Nigériában a háború óriási pusztítása után frissdiplomás francia orvosok egy csoportja kezelte a sérülteket. 

Az MSF-t 1971-ben Párizsban alapította újságírók és orvosok egy csoportja. Mára közel 65 000 fős világméretű szervezetté nőtt mely a világ 88 országában működik. 


Az MSF alkalmazottai igyekeznek magas színvonalú ellátást nyújtani, és mindig a betegek érdekeit szem előtt tartva járnak el; tiszteletben tartva bizalmasságukat, saját döntéseik meghozatalához való jogukat, és mindenekelőtt azt, hogy ne okozzanak nekik kárt. Ha az orvosi segítség önmagában nem elegendő, biztosíthatnak menedéket, vizet és higiéniai ellátást, élelmet vagy egyéb szolgáltatást is. 


Az MSF valamennyi tagja vállalja, hogy tiszteletben tartja a következő elveket: 

Az Orvosok Határok Nélkül szervezet segítséget nyújt a bajba jutott lakosságnak, a természeti vagy ember okozta katasztrófák áldozatainak, valamint a fegyveres konfliktusok áldozatainak. Fajtól, vallástól, hitvallástól vagy politikai meggyőződéstől függetlenül. 


Az Orvosok Határok Nélkül szervezet az egyetemes orvosi etika és a humanitárius segítségnyújtáshoz való jog nevében a semlegességet és pártatlanságot követi, és teljes és akadálytalan szabadságot követel funkciói gyakorlása során. 


A tagok vállalják, hogy tiszteletben tartják szakmai etikai kódexüket, és teljes függetlenséget biztosítanak minden politikai, gazdasági vagy vallási hatalomtól. 


Önkéntesként a tagok megértik az általuk végrehajtott küldetések kockázatait és veszélyeit, és nem követelnek maguknak vagy megbízottaiknak semmilyen más kompenzációt, mint amit az egyesület meg tud fizetni. 

Fetes Kata