Már a felhők fehérjére rója verseit

Búcsúzunk a Bécsi Napló Szerkesztőségének legrégebbi tagjától

A Bécsi Napló szerkesztősége mély fájdalommal, de szeretettel és hálával búcsúzik Schmidt Csoma Jánostól, aki évtizedeken át volt lapunk hűséges munkatársa, alkotótársa és barátja.

János nemcsak írással szolgálta a magyar közösséget, hanem emberséggel is. Tudott figyelni, kérdezni, és minden helyzetben meglátta az emberit. Tollából sosem hiányzott az őszinteség, és szívéből sosem hiányzott a derű. Szerette a humort, nemcsak nehéz szerkesztési nap végén, hanem munka közben is képes volt mosolyt csalni a többiek arcára egy jól elhelyezett történettel, egy meleg szavú tréfával.

Sokan újságíróként ismerték, mi azonban tudjuk, hogy költőként is kivételes tehetség volt: két verseskötete őrzi azt a finom érzékenységet, amellyel a világra és az emberre tekintett. Szavai mögött mindig ott volt a csendes hit, hogy a magyar szó nemcsak emlék, hanem otthon is.

Bár életének nagy részét Bécsben, utolsó éveit Kecskeméten töltötte, ahol csendes derűvel, a tőle megszokott szerénységgel élt tovább. Felesége ez év májusában távozott az élők sorából. Most újra együtt vannak, ott, ahol már nincsenek határok, sem fájdalmak.

Mi, barátai és kollégái, a Bécsi Napló szerkesztőségében, a magyar szó és a közösség ügyének szolgálói, szívünkben őrizzük János szellemét, humorát és emberségét. Hiszünk benne, hogy tollát most is kezében tartja – csak éppen odafönt, a felhők fehér lapjain ír tovább.

Nyugodj békében János!

Barátaid és kollégáid a Bécsi Napló szerkesztőségéből

"Szelíden halni lenne jó
Oly megadóan mint a lét
Lépi át önön peremét
Jó volna halni boldogan
Nem a születés nehezét
Érezni de a gyönyörét.

Nem ütne hangosan az óra
Csak a holtponton átbotolna
A pillanat a végtelenbe
S úgy tovább
Add meg Urunk egy szép halállal
Az újrakezdés mámorát."

                        S. Csoma János - Lélekkikötő c. kötetéből