Történelmi filmest | Az ezüstcsapat

Történelmi filmest | Az ezüstcsapat
Fotó: Horváth Eszter

A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött: geschichte@chwien.at!

2022, 51"
dokumentumfilm
Rendező: Borsody István
Operatőr: Szabó-Biczók Szilárd
Forgatókönyvíró: Borsody István
Főszereplők, megszólalók: Balogh István, Háda József, Sárosi György
Szűcs György, Titkos Pál, Baranyi László, Carlo Calice, David Bini, Dénes Tamás, Lipóczi Gabriella, Massimo Cervelli, Susanna Egri, Zeidler Miklós, Zsengellér Zsolt

Bár Puskás Öcsit és az Aranycsapatot mindenki ismeri, kevesen tudják, hogy a magyar válogatott már 1938-ban is ezüstérmet szerzett az akkori világbajnokságon. 85 éve a címvédő olasz nemzeti tizenegytől szenvedtünk vereséget.

Bár ebben a korszakban Anglia számított az első számú futball-hatalomnak, a világbajnokságokon nem vettek részt. Így 1934-ben és 1938-ban is az az Olaszország győzedelmeskedett, ahol Mussolini rendszerének különösen fontosak voltak a sportsikerek. Az már más kérdés, hogy emögött a magyar szakértelem is ott volt, hiszen egyes vélemények szerint az olaszokat tulajdonképpen a magyarok tanították meg futballozni. 1934-ben például az olasz bajnokság 18 csapatából 12-nek volt magyar edzője.

A filmben megismerkedhetünk a VB-döntő történetével és korábbi felvételről megnézhetjük a magyar válogatott két játékosának visszaemlékezését is. Azért nem nyertünk, mert az olaszok politikai nyomást gyakoroltak a magyar vezetőkre, akik több kulcsjátékost kihagytak a csapatból? Vagy egyszerűen eddigre már tényleg jobbak voltak az olaszok? A filmben magyar és olasz sporttörténészek is elemzik a történteket.

MAGYAR NYELVEN, ANGOL FELIRATTAL

Az est vendége lesz Dr. ANDREIDES Gábor történész, a két világháború közötti olasz–magyar kapcsolatok kutatója.