Mikulás és Manó a Bécsi Magyar Óvodában

Szervusz Kinga! Szervusz Csengele! Melyiket használjuk?

- Mind a kettőt használhatjuk, de a Csengelét jobban szeretem.

- Jó, akkor maradok a Csengelénél.

- Mesélj csak, hogy jött az ötlet, hogy óvónősködjél a Bécsi Magyar Óvodában, hiszen nagyon tehetséges festő, rajzoló képzőművész vagy!

- Jaj, de kedves vagy, Kata! Hát úgy jött az ötlet, hogy egyszer nem volt óvónéni valami miatt, és én beugrottam. És annyira megtetszett a hangulat ott, hogy elvállaltam, hogy havi egy szombatot megcsinálok én, mint foglalkozásvezető.

- És ez mikor volt, mióta vagy az óvodánál?

- Hát már két éve.

- Hú, már így telik az idő! Igen, két éve.

- Bizony, gyorsan múlik az idő. A gyerekek szemmel láthatólag nagyon szeretnek téged. Most is volt egy különleges rendhagyó óvodai foglalkozásod az elmúlt hétvégén. Mit csináltatok?

- Igen, Mikulás volt. Igazából a foglalkozást nem én csináltam, hanem Boronkai Gabi és Marczis Krisztián, de együtt találtuk ki. Most, hogy így le van zárva minden, én szerettem volna valami Mikulásost becsempészni a gyerekeknek. Elkezdtünk ötletelni, hogy is lehetne ezt megvalósítani? Az első gondolat olyan az volt, hogy a Mikulás ott hagy nekünk valami csomagot, és rejtvényeket is, és ezeket meg kell fejteni. De aztán megkérdeztem a Svungból Balázs Viktort, hátha elvállalná a Mikulásozást, és olyan könnyedén mondott igent, hogy azt mondtam, hát legyen inkább élő Mikulás, ami végül nagyon jól sült el, mert a gyerekek teljes ámulatban voltak.

- Hát nem csak Mikulás volt.

- Nem mert vele jött a Manó, aki én voltam. Viktor egy nagyon jópofa történetet talált ki, amikor bementünk a gyerekekhez. Azt mondta, hogy én vagyok a Mikulás a segédje, és hogy én az összes csokit fölfalom, amit ő összegyűjtögetett a gyerekeknek, és hogy vigyázzanak, figyeljék a csomagot, hogy nehogy kilopkodjam onnan is a csokikat. A gyerekek pedig nagyon figyelték a kezemet, meg a zsákot és amikor belenyúltam, akkor mondták, hogy nézd, nézd, nézd, Mikulás, mit csinál a manó. Csingiling a manó, ez annyira beleégett az ő kis fejükbe, hogy otthon is ezt mesélték. Képzeld el! Kértünk a szülőktől visszajelzést, és azok ilyenek voltak, hogy Csingiling az egy kis furfangos, csalfa manócska, ellopkodja a csokikat.

                               Fotó: Bajka Kinga

- De nem csak manó voltál, hanem a díszletről is te gondoskodtál. Mint ahogy a Svung Színház csoportnak a díszleteiről is te gondoskodsz, ha jól tudom.

- Én vagyok igen, jól tudod, én vagyok a nagy díszletes. Nagyon szeretek hangulatokat megteremteni. Szeretek hangulatokat belecsempészni a terembe, hogy ne csak az érződjön, hogy valami történik, hanem az is hogy változásban van a termen is. Általában a Bécsi Magyar Iskola termeiről szoktam gondoskodni. Szoktam kapni anyagokat, és akkor ezeket olyan jól föl tudom használni, akár kicsit, akár nagyot, mert abból bármit lehet alkotni és ezt imádom. A Svungban pedig a nagy-nagy alkotásom a mesejáték jelmez és díszletterve volt. A díszletet amúgy is én szoktam csinálni, igen, de a jelmezt, azt most kivételesen én is varrtam, nem tudok jól varrni, de erre büszke vagyok. Kevés pénzből vettük meg az anyagokat, és nagyon szépek, hangulatosak lettek a jelmezek. Ezt mindig olyan jó visszanézni, hogy így beleöltöznek az emberek a jelmezekbe, és akkor ez olyan büszkeséggel tölt el. Igaz, hogy játszom is benne, de olyan jó érzés, hogy ezeket én készítettem, minden gyöngyöt a saját kezemmel varrtam. Mindig szép ésjó dolog amikor így megelevenedik az elképzelésed valakin.

           Fotó: Horváth Nóra

- Én emlékszem, hogy karácsonyi képeslapokat is csináltál.

- Igen, az idén nem volt alkalmam készíteni, mert Szentgyörgyön szoktam nyomtatni, egy barátnőm csinálja a grafikai részét. A lezárás miatt kihozatni a dolgokat, nagyon nehéz. Nekem a karácsonyi időszak mindig beindítja a fantáziámat, a munka mellett mindig szakítok időt rá, hogy festeni is tudjak, mert az valahogy annyira közel áll hozzám. Naptárt is szoktam készíteni, és ez valahogy a szeptemberi időszakban előtör belőlem az alkotási vágy, és akkor készülnek mágnesek is, mesedoboz, naptár, ezeket így olyan jókedvvel, jó szívvel készítem. Igaz, az idén nem készült például naptár, de jövőre már van sok ötletem és energia is van bennem, hogy újra legyenek szép dolgok, mint a képeslapok. Azt szeretném látni, hogy az emberek térjenek vissza a képeslaphoz. Ne csak a Facebookra tegyünk ki egy képet, és boldog karácsonyt kívánunk így az univerzumnak, hanem jó lenne, hogyha küldenének képeslapot egymásnak, amit akár az üzenettel ki lehet rakni a falra is, ha bekeretezed, mert ezek olyan szép kis színes képeslapok.

             Fotó: Ferencz Anna

- Lesz 2022-re naptár? Mikor készül el a naptár?

- Nem, ez most nem lesz. A naptár az általában augusztustájt szokott elkészülni. Mindig kicsúszok az időből, és mindig elhatározom, hogy nem baj, januártól nekifogok, és elkészítem az összes rajzot, hogy a grafikus tudja rárakni a naptárt, de ezt valahogy sose sikerült megvalósítani. Így aztán októberben szokott a nyomdába kerülni a naptár, ami nagyon késő. Már azon is gondolkodtam, hogy nagy betűkkel kiírom a falra, vagy nem is tudom hova, hogy kezd el januárban a munkát! -hogy legyen idő mindenre. Mindig lótás-futás van és nagy stressz, mert mindig utolsó pillanatra hagyok mindent.

- Ha, most a 2022-es évet nem tudod megcsodálni sehogy sem, nem lesz naptár?! Hát ez nagy baj.

- Igen ez az. Most ez az év kiesik. Tudod, olyan jó érzés volt, hogy novemberben már idegenek is kérdezték, hogy hát nincs naptár? Vagy nem látták a Facebookon? És mondtam, hogy az idén nem lesz, és úgy el voltak keseredve. Volt anyuka, akinek ajánlottam másnaptárt, de neki az nem kellett, mert a gyerekei annyira szeretik ezeket a kis manókat és ezt a hangulatot, hogy ők akkor inkább várnak egy évet. Volt olyan anyuka, aki azt mondta, hogy itt hagyja a régi naptárt, úgy se nézi a pontos napokat, úgyhogy a képek legyenek fönt a falon. Úgyhogy ezek mindig annyira jól esnek és olyan nagy erőt adnak, hogy az emberek hiányolják a munkámat, ez csuda olyan jó dolog.

            Fotó: Ferencz Anna

Azt gondoltam, hogy semmi baj, most rákészülök a jövő évre, ezt most így elengedem, hagyom, nem baj. Van ilyen év, amikor így egy kicsit magamba is kell nézzek, hogy ez így nem fog menni most az idén. Vannak dolgok, amiket el kell engedni.

- És akkor most veled már a Bécsi Magyar Iskolában, óvodában nem lesz foglalkozás az idén?

- Az idén, azt még nem tudom. Ez mindig attól is függ, hogy hogy tudják a többiek magukat beilleszteni a szombatokba. Szerintem egy lesz, mert van egy mesém, amit szeretnék eljátszani a gyerekeknek. Fönt volt már a Youtube-on a tavalyi évben, de az más, hogyha képernyőn keresztül látják, mint hogyha elbábozom. Ez a kis Jézus születéséről szól, teljesen másképp mint szokás. Azt mutatom meg, hogyan ajándékozzák meg az ásványok, a növények, az állatok, az anyukát amikor a gyerek megszületik, hogy hogy segítik. És annyira szép ez a mese, hogy ezt még szeretném élőben is elbábozni a gyerekeknek. Úgyhogy lehet, hogy az utolsó szombaton erre sor kerül. Ha nem is foglalkozás csinálok, de segítőnek bemegyek. Azért egy foglalkozáshoz nagyon sokat kell készülni a háttérben, amit a szülők nem igazán tudnak. Nem csak az van, hogy bemegyünk és szórakoztatjuk a gyerekeket, hanem ez egy komplett foglalkozás, ami kézművességből áll és okosító játékokból.

- Csengele köszönöm szépen az interjút és nagyon sok sikert kívánok Neked!

Az érdeklődők a Bornemisza Péter Társaság egyesületi lapjában a Bécsi Posta XVI.évf.8.számában is olvashatnak Bajka Kinga Csengeléről.

http://www.bornemisza.at/zeitung/