...

...

A „Nagy zenészek, nagy szerelmek“ előadássorozata világhírű zeneszerzőktől fennmaradt levelezésekből, naplóbejegyzésekből és más írásos emlékekből merít. Segítségükkel rávilágít a klasszikus mesterek intenzív, gyakorta ellentmondásos viszonyaira.

A Bécsben most először hallható „Nagy zenészek, nagy szerelmek“ előadás középpontjában, a 18. század talán leghíresebb zeneszerző testvérpárosa, Nannerl és Wolfgang áll.

Az est helyszíne a Szent István-székesegyházzal szomszédos Domgasse 5, amelyben Mozart élete legnagyobb és legdrágább lakását tudhatta magáénak, és amelyben úgy tartják, élete legboldogabb időszakát töltötte. A nagypolgári ház falai 1784 és 1787 között több mint két és fél évig szívták magukba az ott születő, de ma már klasszikusnak számító dallamokat, hiszen sok más műve mellett Mozart a Figaro házasságát is ekkor komponálta.

Bősze az immár megszokottnak mondható elegáns stílusát humorral ötvözi, fesztelen hangvételű, mégis ismeretekben gazdag, szórakoztató programot nyújtva az érdeklődők számára.

Az eseményen olyan kiváló előadóművészek segítenek megidézni Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart dúsgazdag zenei lelkületét mint Várhelyi Éva és Markovits Csaba operaénekesek,

Nanami Shiraki zongoraművész, valamint Sárközi Gábor kontrabass.