Hóhegy-túra

 2022. július 10-11.

Kinyitom az ablakot. Három holló játszik előttem a süvítő szélben. Kődarabként zuhannak az elém táruló szakadék mélye felé, aztán az éles szikláktól még éppen biztonságos távolságban lefékeznek és visszarántják magukat a magasba. Élvezik nagy, fekete szárnyaik erejét, minden káröröm nélkül, szabadságtól mámorosan kárognak. Kisebb testű rokonuk, egy csapat alpesi csóka is ott szemtelenkedik körülöttük a hol erősödő, hol gyengülő szélben. Egy hegyibillegető beéri szerényebb élvezettel is: ott illegeti magát a Berghaus am Hochschneeberg menedékház előtti egyik nagy pocsolya szélén.

Elfordítom szemem az alpesi madárvilág e vidám képviselőiről és a távolba nézek. Pillantásom akadálytalanul szárnyalhat ma, nem ütközik nehéz esőfüggönybe, sűrű ködfalakba, mint tegnap ilyenkor, amikor a Salamander-Bahnnal a Hóhegyre megérkeztünk. Felhős-napfoltos tarka idő van most, a teljes Schneebergland-ot belátni és a Fertői-tó víztükre ezüst szalagként csillog a lenyűgöző tájkép hátterében.

Tárt ajtókkal vár a Salamender

Nem ilyen időjárás volt tegnap, amikor Őfelsége, I. Ferenc József császár után pontosan 120 évvel és 22 nappal, a Bécsi Napló szerkesztőiből és barátaiból összeálló tizenhárom tagú csapatunk a fogaskerekű vonattal a Hóhegyre felérkezett. Mindenki annak örül, ha ragyogó napsütésben járhatja a hegyi ösvényeket, így jómagam is, de számomra annak is megvan a varázsa, amikor szitál a köd a hegyen, és az ember csak az orráig, illetve az orra alatt még a szürke ködben is hihetetlen színpompában virító kis alpesi virágokig lát el, majd latin neveket ordít az őt körülálló társainak a sziklaperemeken fütyülő szélben. 

Esőben, szélben...

A tapasztalt hegyrejárók tudják, hogy a hegyi időjárás ingatagabb minden asszonynál és bizonytalanabb még a kutya vacsorájánál is, ilyen morcos időjárásban pedig ne várja senki – mi sem vártuk el magunktól! –, hogy a Berghaustól egyenesen és megállás nélkül a Fischerhüttének vegyük az irányt, amikor éppen útba esik és melegen hívogatja a turistát a Damböckhaus, melybe betértünk mi is, és körülültük a hegyi csárda egyik nagy asztalát.