Kellemes nyári időtöltés lehet egy kirándulás
Burgenlandban és Alsó-Ausztriában az osztrák-szlovák határ közelében számos olyan turisztikai látványosság, történelmi emlék található, amelyeket érdemes felkeresni. Egyrészt különlegességeket tartogatnak, másrészt ismereteink bővítését szolgálják.
Carnuntum akár egy egésznapos kirándulást is megér, hiszen itt visszamehetünk évszázadokat is az időben. A leginkább az 1. és 4. század között virágzó város közvetlenül a Római Birodalom határán a maga korában komoly jelentőséggel bírt.
Lakossága elérte az 50 000 főt, és Felső Pannónia központjának számított. Lakóépületei, üzletei, az amfiteátrum, a fürdő, a panzió mind-mind azt bizonyítják, hogy a maga korában pezsgő élet folyt itt. Az idők folyamán azonban a város elnéptelenedett, földrengés is sújtotta és lassan feledésbe merült. Az ásatások az 1870-es években kezdődtek és a régészek legnagyobb meglepetésére újabb és újabb kincsek kerültek elő. A helyreállítás ma is zajlik, igyekeznek korhű módon felújítani az épületeket, olyan anyagokat használnak, amelyeket anno réges-régen is.
A munkálatok eredményeként sétálhatunk végig az egykori város utcáin, nézhetünk be az épületekbe, pillanthatunk be a kereskedők házaiba, üzleteibe, csodálhatjuk meg a pazar fürdőt.
Eckartsau kastélya boldog és szomorú pillanatoknak egyaránt tanúja volt. A mai épület helyén már a 12. században vízi vár volt, mai formáját azonban a 16-17. században nyerte el.
1760-ban Mária Terézia számára a férje vásárolta meg, és ekkor lett vadászkastély, hiszen a környék bővelkedett vadászatokra alkalmas vaddal, állatokkal. Mária Terézia halála után került a Habsburgok birtokába, akik a már megkezdett rendkívül gazdag berendezéseket, belső kiképzéseket, építkezéseket tovább gyarapították.
Ekkor is igazi nagyúri élet folyt a falak között vacsorákkal, bálokkal, ünnepségekkel. De van szomorú fejezete is a kastélynak, hiszen ide menekült 1918 telén az utolsó Habsburg uralkodó IV. Károly családjával, feleségével Zitával és a gyerekekkel, majd innen indultak 1919 március 23-án a száműzetésbe.
Itt írta alá az eckartsaui egyezményt, amelyben lemondott az államügyek vitelében való részvételről és elismer minden döntést, amellyel Magyarország további államformáját megállapítják.
Orth kastélyát mezőgazdasági múzeumáért és nemzeti parkjáért érdemes meglátogatni, ahol kellemes természeti környezetben különleges állatokat, rovarokat és még teknősbékákat is láthatunk.
Marchegg várát nemrég restaurálták. Az épületre, valamint a környező természetet bemutató kiállításra ugyancsak érdemes időt szentelni. Marchegg egyik fő attrakciója a gólya rezervátum, amely a legnagyobb Európában. Évtizedek óta gólyák százai térnek vissza ide hosszú afrikai útjukról, illetve kelnek útra ismét.
Érdemes megjegyezni, hogy mindig a gólyapapa érkezik elsőnek, megkeresi a fészket, megigazgatja azt, majd utánuk érkeznek a tojók. Egy-egy fészek akár 800 kiló is lehet, hiszen oda minden elképzelhető apró-cseprő tárgyat behordanak, a madarak azonban mindössze 2,5 kilósak.
Schloss Hof Ausztria legnagyobb barokk kastélya, rezidenciája, csodálatos barokk kertekkel, kialakított teraszokkal, majorsággal, kis állatkerttel és belül természetesen impozáns termekkel, felbecsülhetetlen értékű műtárgyakkal, festményekkel, porcelánokkal, étkészletekkel.
A terepet a legkényelmesebben lovaskocsin lehet bejárni, mert így a legjobb a rálátás a hatalmas épületre, a körülötte levő látványosságokra, no meg persze így kevésbé fárasztó a hatalmas terület bejárása.
A Niederweiden Schloss kastély konyháját érdemes alaposan szemügyre venni, hiszen itt nyomon követhető, miként készültek egykor a közelben lőtt vadakból a finomságok. A konyha pazar berendezése eredeti, a konyhai eszközök azonban nemcsak látványosságok, hanem használati eszközök is egyben, hiszen rendszeresen szerveznek itt főzőtanfolyamokat és olyan rendezvényeket, amelyeken az érdeklődők a régi receptek alapján megtanulhatják az egykori finomságok elkészítését.
Tehát útra fel, látnivaló van bőven Ausztriának ebben a térségében!
Benyák Mária
A szerző felvételei