Meghívó
Demény Péter 1972. július 24-én Kolozsvárott született. 1990-ben érettségizett a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban. 1990–1995 között végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar–román szakán. 1995–1999 között a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó szerkesztője volt, majd 1999–2002 között a Krónika című erdélyi közéleti napilap főmunkatársa, 2002–2003 között az Erdélyi Riport hetilap vezető szerkesztője. 2003 és 2008 között a kolozsvári Polis Könyvkiadóban dolgozott szerkesztőjeként, 2008-tól a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat esszészerkesztője. 2001-től szerződéses tanárként tanít a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán.
2014 decemberétől 2015 novemberéig Zilahon, azóta Marosvásárhelyen él.
Két házasságot kötött. Az elsőben Kovács Mártával 1999-ben egy lányik született: Demény Ágota. 2016-ban újra házasodott Eperjesi Noémi képzőművésszel.
Eperjesi Noémi nehéz ifjúkora után Zilahról Marosvásárhelyre települve találta meg a boldogságot. Ezt sugározzák képei. Grafikusként végzett Nagyváradon, képi világát többnyire a fekete-fehér határozta meg, a színek másodrangú elemként kerültek grafikáiba. Grafikáiból éreződik a magabiztosság. Képeit apró tárgyakkal, dekoratív elemekkel telíti mégsem kelti a zsúfoltság érzetét. Festményein, grafikáin kívül Demény Péter köteteit illusztrálja, de önálló könyve is jelent meg a Rajzoljunk együtt! amely fontos módszertani segédeszköz mindazok számára, akik rajzolni tanulnak, a képzőművészetet tanulmányozzák, vagy rajztanári pályára készülnek.