Nők és a szecesszió
A Szabadkai Kortárs Galériában, péntek este, a Raichl-palota felépítésének 120. évfordulójához és a nőnaphoz kötődően tartott előadást A szecesszió női vonala címmel dr. Viktorija Aladžić, a szabadkai Építőmérnöki Kar docense, akinek nemrég az Europa Nostra Szerbia rangos díját ítélték oda, az építészeti örökség megóvása érdekében tett erőfeszítéseiért. Az egybegyűlteket Jasmina Jovančić Vidaković kurátor köszöntötte.
Dr. Viktorija Aladžić előadásában többféleképp közelítette meg a témát, szólt a művészeti és társadalmi mozgalmakon belül tevékenykedő nőkről, valamint a századforduló Európájában kialakult stílusirányzatokról is, hiszen a nők fontos inspirációkként is megjelentek. Kitért továbbá a nőket övező misztikusságra, és arra a fajta végletekbe menő kettősségre is, ahogyan a férfi művészek és egyáltalán a férfiak tekintettek a nőkre. Egyes művészek ugyanis arra törekedtek, hogy leszámoljanak a nőket érintő titokzatossággal, valamilyen módon szinte előrevetítve a nők szerepére vonatkozó változásokat, míg mások inkább díszként, motívumként, tárgyként tekintettek rájuk. Márpedig a nők szerepe valóban megváltozott, és egyre több női alkotó is megjelent, akik már férfi kollégáikkal egyenrangúan alkottak, és habár a művészet még mindig leginkább a férfiak kiváltsága volt, lassan megjelentek a női mecénások is.
Dr. Viktorija Aladžić azt is taglalta, hogy miért kellett erre ilyen sokat várni:
"A nők nemigen jutottak említésre méltó szerephez a történelemben. Jóval kevésbé voltak reprezentálva, mint a férfiak. Ha visszagondolunk, a történelemórákon sem hallhattunk túl sokat a nőkről. Ez nem csoda, hiszen ha kiszámoljuk, hogy egy nő az élete során meddig volt termékeny, és hozzáadjuk azt, hogy nagy valószínűséggel házasságban élt, akkor minden bizonnyal tíz vagy több gyereket is szült. Ami azt jelenti, hogy élete legnagyobb részében vagy állapotos volt, vagy babát gondozott, amibe nem fért bele az, hogy bekapcsolódjon a társadalmi életbe, nem foglalkozhatott politikával, csak a gyermekneveléssel, amibe gyakran beletartoztak a ház körüli munkák is. Ha pedig elvesztette a férjét, például háborúban, akkor egyedül kellett boldogulnia, felnevelnie a gyerekeket. Nagyon sokáig volt ez így, hogy a férfiak voltak a társadalmi, politikai színtér szereplői, és ők határozták meg a nők szerepét is, akik nem is tudtak tenni ez ellen. Az alkotásokban is a nők inkább figurákként, alakokként jelentek meg, és nem személyekként. A változást az ipari forradalom hozta meg, amely sok embert vonzott a városokba, de sok problémát is eredményezett, levegőszennyeződést, betegségek terjedését, vízproblémákat, és szinte igény mutatkozott mindezt egyensúlyozni valami széppel, ezt láthatjuk a művészetekben és az építészetben. A szecesszió mindazonáltal nem csupán művészeti, hanem politikai, társadalmi mozgalomként is megjelent, és tulajdonképpen Európa különböző területein másképp fejlődött" – hallottuk dr. Viktorija Aladžićtól, aki külön festőkre is kitért, de azt is taglalta, hogy a nők miként inspirálták a festőket és az építészeket.
Az előadás során szó volt Szabadkáról is, épületremekekről, amelyeket ledöntöttek, amelyek még megvannak, de borzalmasan elhanyagolt állapotban, és azokról is, amelyeket sikerült felújítani:
"Sokan kérdezték tőlem, hogy mit jelentenek a korzón levő, volt takarékpénztár (most könyvkereskedés) falán látható könyöklő női alakok. Őszintén szólva nem tudom. Nekem azonban úgy néznek ki, mint azok a nők, akik kísérő nélkül nem hagyhatták el a házukat, teljesen tisztán és felvilágosulatlanul kellett férjhez menniük, így nem tehettek mást, mint az ablakból, a párkányra könyökölve nézni a külső életet, ahogyan nélkülük zajlik" – fejtette ki dr. Viktorija Aladžić.
Lukács Melinda
