75 éves a Hét Nap

75 éves a Hét Nap

a vajdasági magyar hetilap

   Első száma 1946. április 5-én jelent meg Újvidéken, akkor még 7 Nap néven. A hetilapot a következő hét évben a vajdasági székvárosban szerkesztették és nyomtatták, majd Szabadkára költözött a szerkesztőség, 2019 nyarán pedig elfoglalhatta korszerű, jól felszerelt irodáit a Vajdasági Magyar Médiaházban, amely a magyar állam támogatásával biztosít méltó helyet a vajdasági magyar közösség írott és elektronikus médiumainak, azaz a Hét nap mellett a Magyar Szó napilap, valamint a Pannon RTV és a hozzá tartozó Szabadkai Magyar Rádió csapatának.

   A hetilap élete az országéhoz hasonlóan viharosan alakult, különösen a ‚90-es évek polgárháborús időszakában. A 7 Nap 1993. augusztus 6-án megszűnt, majd három hónappal később újjáalakult Új Hét Nap elnevezéssel. A szerkesztőség egy része Szabad Hét Nap címmel 1994 augusztusától új lapot indított, majd egy hónap múlva állami támogatással újraindult a 7 Nap. A Szabad Hét Napból 2001 januárjában lett a mai Hét Nap, a hetilap alapítói jogait pedig 2004 nyarától a szerbiai magyarság kisebbségi önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács vette át.

   A jubileumi év rengeteg tervet tartogat, amelyet a szerkesztőség a nemrég megválasztott új főszerkesztővel, Tóth Líviával kíván megvalósítani. 
   – Szeptemberben vettem át a Hét nap főszerkesztését, 2001 óta vagyok a lap munkatársa. Sajnos, a koronavírus-járvány több elképzelésem megvalósításába beleszólt. Szeretném minél előbb visszahozni az egykor oly közkedvelt élőújságok hagyományát, minél több helyen és minél gyakrabban találkozni az olvasókkal, népszerűsíteni a hetilapot és a vajdasági értékeket felsorakoztató, bemutató külön kiadványainkat. Úgy érzem, hogy az elmúlt időszakban a Kárpát-medencei magyarság méltatlanul kimaradt a Hét napból, nagyon szeretném, ha újra lesz lehetőség 
utazni, bejárjuk a külhoni régiókat, és a diaszpóra magyarsághoz is ellátogassunk. Mi közszolgálati, magyar szellemiségű, konzervatív értékeket valló és képviselő hetilap vagyunk – én ezeket a jelzőket vállalom –, valamint értékmentő, értékteremtő és -továbbadó munkát végzünk. A lap első része komoly közéleti, utána következnek a szórakoztatóbb tartalmak. Mindennel foglalkozunk, ami a 
vajdasági magyarságot érinti és érdekli, mert elsősorban a vajdasági magyarok a mi olvasóink, azok is, akik már nem itthon élnek. Hatalmas örökséget hagytak ránk az egykori újságírók, szerkesztők. Amikor a jubileumi év kapcsán megjelenő, a lap korábbi írásai75 éves a Hét Nap című vajdasági magyar hetilapból válogatásokat közlő kiadványainkat előkészítve lapozgatom a régi számokat, elgondolkodom azon, hogyan tudnánk ötvözni a 21. század elvárásait a jeles újságíró elődök által kijelölt útiránnyal.

   László Edit 2012 óta áll igazgatóként a Hét Nap Lapkiadó Kft. élén. Elmondása szerint az utóbbi évek során a munkatársakkal együtt megpróbálták versenyképessé tenni a hetilapot.

   – A célunk ma is ugyanaz, mint 75 évvel ezelőtt, hogy a teljes közösséget átfogó, minél szélesebb tartalmat kínáló információs forrás legyünk minden korosztály számára. Nyilván 1946-ban, egy internet nélküli világban más volt az újság szerepe, mint manapság. 2004-től vette át a Magyar Nemzeti Tanács az alapítói jogokat, ez egyfajta – nem csak anyagi – biztonságot jelent. Van egy olyan korrekt támasz, ami nagyon fontos a mai világban. Működésünket a vajdasági tartomány biztosítja. Viszont minden pluszpénz jól jön, ezért is igyekszünk kihasználni minden pályázati lehetőséget, akár itthon, akár a magyarországi Bethlen Gábor Alapítványnál. Nagyon vártuk ezt az évfordulót, maga a szerkesztőség egy olyan összetételében van most és olyan a légkör is, hogy ami minket illet, maximálisan meg tudjuk adni a módját annak, hogy tisztelegjünk a Hét nap, mint intézmény 75 éves évfordulója előtt, és mindenki előtt, aki eddig bárhogy is részt vett a lap írásában, szerkesztésében. Ilyen évforduló esetében elkerülhetetlen, hogy egy élő gálaműsor is megvalósuljon, sajnos a koronavírus-járvány nem teszi lehetővé, hogy az április 5-i születésnap tájékán megtartsuk ezt a személyes találkozót azokkal, akik együtt ünnepelnének velünk, valószínűleg csak az év második felében kerülhet sor rá.

   A Hét nap jelenleg ötezer példányban jelenik meg. 2020-ban, amikor elkezdődött a járvány, vártuk, hogyan alakulnak majd a dolgok, ám hamar kiderült, az emberek többet olvastak, növekedett az eladott példányszám – mondja az igazgatónő, és hangsúlyozza, hogy a régi olvasók mellett, akik a közép- és az idősebb generációt képviselik, a fiatalokat is szeretnék megszólítani, amihez a lap naponta frissülő honlapja és közösségi oldala biztosít kiváló lehetőségeket. A www.hetnap.rs oldalra 
kattintva, a Bécsi Napló olvasói is meggyőződhetnek a Hét nap tartalmi sokszínűségéről, illetve betekintést nyerhetnek a lap elmúlt 75 évébe, hiszen a jubileum kapcsán számos régi munkatárs idézi fel a múlt eseményeit, a fotógaléria pedig a régi fényképek megjelentetésével segít együtt nosztalgiázni. 


Fehér Márta