Eltávozott Pete György (1944 - 2021)

„Egy legenda távozott, szinte észrevétlenül.” – emlékezett rá Alexa Károly irodalomtörténész.
Vas megye kulturális életének jellegzetes egyénisége 1977 és 1999 között főszerkesztője volt a szombathelyi Életünk c. irodalmi, kritikai és művészeti folyóiratnak, mely mindig szellemi, erkölcsi útmutatóként szolgált. Keze alatt a lap országos jelentőségűvé vált. Felfoghatatlan intenzitású szervező munkával, nagy munkabírással, aktatáskával a kezében gyalogolt és vonatozott, levelezett és telefonált. Érdekes módon nem használt számítógépet, s még írógépet se. Kézzel írt. Klasszikus régi szerkesztő volt. Már a pártállami időkben, elmondhatatlan politikai ellenszélben
pontosan felmérte lehetőségeit, és időnként magában dörmögve, máskor meg szikár kiállással küzdötte ki azok érvényesülését. A különböző irányzatokat egymás mellett, összefüggéseikben mutatta be. Kockáztatott, s kiharcolta, hogy lapjában megjelenhessenek az emigrációba kényszerült írók művei, pedig azok akkoriban tabunak számítottak. Felkarolta a tehetséges fiatal írókat, s biztosította számukra írásaik közlésének lehetőségét. Életevolt az Életünk.
Szellemi törekvések élére állt az Életünk Könyvek kiadójaként. Számos könyvsorozatot indított el, közreadta például a nyugati magyar irodalom, a grúz irodalom kiválóságait, s Hamvas Béla életművének megismertetése is neki köszönhető. A kilencvenes években hozta létre az Életünk-Faludi Ferenc alapítványt.

Talpig Vasban címmel gyűjteményes kötet jelent meg írásaiból, melyben elsősorban közéleti, politikai, erkölcsi kérdéseket feszeget. 1944. február 20-án született Budapesten. Az óbudai Árpád Gimnáziumba járt, édesanyám volt a magyar tanára. Érettségi után nyomdászként dolgozott, majd 1971-ben végzett az ELTE BTK magyar-történelem szakán. 1971–1977 között a Művelődésügyi Minisztérium irodalmi osztályának munkatársa volt, innen került Szombathelyre, ahol szerkesztőként lelkiismerete szerint hasznosíthatta bölcsészdiplomáját. A város dolgait is szív-
ügyének érezte. Sokféle embert ismert, s egyaránt otthonosan mozgott a hivatalokban és a kiskocsmákban. A rendszerváltoztatást megelőző, előkészítő hőskorszakban gyakran megfordultam szerkesztőségében, ahol a különféle
vérmérsékletű, a hivatalostól eltérő véleményű emberek cseréltek eszmét – hol nyíltabban, hol visszafogottabb módon és formákban – a haza jövőjéről, a nemzeti önazonosságról, a minőség igényéről, a korlátokról és lehetősé-
gekről, ötvenhat politikai örökségéről, a több-pártrendszer eshetőségeiről, az emigrációban élő magyarság helyzetéről. Hozzánk is eljött vacsorára nem egyszer feleségével, Marikával. Felidézte gimnazista éveit, s hogy édesanyám keltette fel az érdeklődését az irodalom – ezen belül a kortárs szerzők művei iránt. Töltött, s ittunk is szorgalmasan. Mikor Ausztriába kerültem, figyelmeztetett: lehet, hogy információk adására akarnak majd fölkérni, legyek erős, mindent utasítsak vissza határozottan. Elmondta, hogy a határon őt már többször vegzálták, megmotozták, sőt le is vetkőztették. Ne lepődjünk meg semmin, szemünk se rebbenjen, vértezzük fel magunkat lelkileg, mert mindennek ki vagyunk téve.

Az Életünk egykori, tekintélyt sugárzó főszerkesztője nevét a határon túli magyarok is ismerték. Ausztriába is hívtuk, nagyszerű előadásokat tartott. 22 év után elbúcsúzott a folyóirattól, visszavonultan élt. Halálának körülményeit is csak hosszas utánajárással sikerült tisztázni. 2021. március 26-án vitte el a korona-vírus, az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra. 77 évesen távozott közülünk.

Az Életünk most megjelent emlékszámában huszonegy szerző idézi fel Pete György mindig valami magasrendű célért harcoló, művelt, széles látókörű személyiségét, akinek életműve segít eligazodni napjaink világában is.
Radics Éva