Hét Nap idei 41. száma

Hét Nap idei 41. száma

E heti, 41. számunk tartalmából kiemeljük:

* A bagoly és a veréb. Tóth Tibor heti jegyzete

* VILÁGKÉP: A legerősebb útlevelek listája. Az első helyen Japán és Szingapúr

* „Egy épületnek ikonikusnak kell lennie”. Interjú Skardelli György Ybl Miklós-díjas építésszel — Készítette: Talpai Lóránt

* BELGRÁDI SZEMMEL: Az el nem kötelezett országok csúcstalálkozója Belgrádban

* Méltányos közteherviselést?! — Tóth Péter írása

* Út menti keresztjeinkről. Megőrzésük érdekében szervezett konferenciát az Arcus Környezetvédő Egyesület Topolyán — Fehér Márta összefoglalója

* A vidéki turizmusról. Ludason tartották meg a Kárpát-medencei Ludasok találkozóját, mely rendezvény fő eseménye a vidéki turizmus és az annak európai uniós támogatásával foglalkozó konferencia volt

* Ha citera, akkor Micsik Béla. A Bodor Anikó-díjjal jutalmazott népzenésszel, citerakészítő-mesterrel Kartali Róbert készített interjút

* HETI INTERJÚNK: Egy valóra vált álom. Szabó Nikolett lovassal, a Nemzeti Vágta győztesével Szakáll Laura beszélgetett

* Folytatva a hagyományokat. Esőre álló időben tartották meg a XXIII. Dél-bácskai Tökfesztivált — Tóth Tibor temerini írása

* MüMü Magyarkanizsán. A PET Kupa Civil Szervezet Műanyag Műhelyének gyermekheti foglalkozásán Fehér Márta járt

* A csongrádi halászházak. Tóth Lívia bemutatja az Alföldön egyedülálló, harminchét házból álló, népiműemlék-együttest

* SZABADKAI NAPLÓ: Az operett hava. Vajdasági művészek közreműködésével tartottak rendezvényt a zsinagógában * Hetedszer — a nyolcas szám jegyében. Megtartották a népszerű Sakktivityt

* BÁNÁTI ÚJSÁG: Az aradi vértanúkra emlékeztek Eleméren * Segíteni szóval, tettel. Beszélgetés Marcsók Vilma Szórványvilág című könyvéről

* „Jáva sokkal inkább Tarkovszkij-film, mint Bounty-reklám”. Juhász Anna Irodalmi Szalonjába legutóbb Bartis Attila író, fotográfus fordult be — Szerda Zsófi pedig lejegyezte a beszélgetést

* Újcirkusz az izzasztókamra párájában. Interjú Döbrei Dénessel, a Nyári Mozi Színházi Közösség egyik vezetőjével — Készítette: Szerda Zsófi

* OTTHON ÉS CSALÁD: Legyen az udvarunk madárbarát! Erre kér mindenkit Szekeres Ottó, a Riparia Természetbarátok Egyesületének elnöke * Főzőlapdömping — milyet válasszunk? * Az önismeret fontossága — fordítsuk befelé a figyelmünket. Pásztor Krisztina életének régóta része a spiritualitás

* SORSOK, EMBEREK: Érzelmek, távolságok. Perisity Irma írása

* EGÉSZ OLDALAS HOROSZKÓP: Heti horoszkóp, Szerencsehoroszkóp

* MÉRFÖLDKŐ: Kis és nagy méretű munkagépek (2.)

* Kegyetlen játékok: Nyerd meg az életed — Brasnyó Zoltán filmajánlója

* A PÁLYA SZÉLÉRŐL: Haraptak a Cápák. Az öt hónapja megalakult, magyarkanizsai Shark Sportegyesület összesítettben a 2. helyet szerezte meg a szerbiai nyílt vízi hosszútávúszó-versenysorozatban — Tóth Tibor sportírása

* IRÁNYTŰ: Új technológiák adhatják vissza a mozgásképességet. Tudósok számos megoldást ötvöznének a hatékonyabb protézisek megalkotásáért

* Fricska * Keresztrejtvény * Fejtörők * Ingyenes apróhirdetés és további sok érdekesség

Batyubontás címmel megjelent a Hét Nap néhai főszerkesztő-helyettesének, Orosz Ibolyának a válogatott írásait tartalmazó kötete. Megrendelhető e-mailben vagy a 00381-24/555-856-os telefonszámon. Ha kedvezményesen előfizetnének a Hét Napra, vagy megvásárolnák az Úton – itthon kiadványt, illetve Perisity Irma Sorsok, emberek című könyvét, szintén ezt a telefonszámot tárcsázhatják

A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs