100 ÉVE SZÜLETETT VARGA TIBOR 

100 ÉVE SZÜLETETT  VARGA TIBOR 

(1921-2003)

   Világhírű hegedűművész, karmester és zenetanár volt – egyike korunk legnagyobb előadóművészeinek.

   Győrben született 1921. július 4-én. Első nyilvános hangversenyét, mint „csodagyerek”, hatéves korában adta. A budapesti Zeneakadémián Hubay Jenő és Carl Flesch tanítványa volt, s az egyetemen filozófiát is tanult. 1947-ben emigrált s Londonban telepedett le. 35 éven át a detmoldi Zeneakadémia tanára volt, ahol 1954-ben megalapította a nevét viselő kamarazenekart. 1956-ban Svájcba költözött, ahol 1964-től kezdve a Varga Tibor Fesztivál művészeti vezetője s tanára volt. Megalapította a hivatásos vonósok képzésére szakosodott „École Supérieure de Musique”-t. A tanítás végigkísérte egész életét. Utolsó tanévében a Gráci Zeneművészeti Egyetem tanára volt. Nagyszerű zenekarok élén lépett föl, kiváló karmesterek keze alatt játszott, előadásában újrateremtődtek elsősorban Bartók, Berg és Schönberg művei. 

    Nyolcvankét éves korában hunyt el 2003-ban. A világhírű Hubay-iskola művészetének szellemét – utolsóként távozva – tanítványaira hagyta s mindazokra, akik valaha hallották.

Radics Éva