Bőrdíszművesség művészi fokon
Az anyag megmunkálása az emberi élet bölcsőjétől napjainkig végigkíséri életünket. A feldolgozási technikák rendkívül sokat változtak és folyamatosan változnak, de az anyagjukat tisztelő, titkaiban elmerülő, azokat felfedező szakmabeliek, különösen a mesterek mindig gyönyörű, csodás műveket alkottak.
Az egyik legősibb feldolgozható alapanyag a bőr. Ezt az ember „előbb munkálta meg, minthogy kerámiát, textilt, vagy fémet készített volna – tartja az idén nyolcvan éves bőrműves iparművész, Molnár Imre is. Nagyon valószínű, hogy még margitszigeti gyermekkora egész életre szóló hatással volt rá: világra nyíló lelkét „eljegyezte” a természettel és a szépséggel. Ipari tanuló korában kezdett közelebbről megismerkedni életre szóló hivatása alapanyagával, az állati bőrrel. Tanulásra hajló fiatalként fölkereste az akkor még élő öreg mestereket: susztereket, ostorkészítőt, szűcsöket, könyvkötőket. Mellettük, a régi tudás, a változatos szakmák őrzői mellett, nagy hatással volt művészi fejlődésére a hetvenes években éledő táncházmozgalom gondolati és lelki háttere (amelyben otthonosan érezhette magát), és jónéhányan annak alapító tagjai közül.
Az ősi gyökerek, a hivatalos oktatásból nagyjából hiányzó mozzanatok után érdeklődő fiatal nemzedék tagjaként a népművészet ősi forrásában, formáiban, tartalmaiban találta meg művészeti megújhodása gyökereit. Majd 1967, a családalapítás óta Csepelen él, ahol idővel saját alkotóműhelyt teremtett magának, melyben ma már felnőttkorú fia és lánya is folytatják mesterségét. Folyamatosan a hagyományok továbbadását „szolgálta”, akár képszerű, szimbolikus kompozíciót szerkesztett bőrből és fából és csontból és pergamenből, akár a míves könyvkötészet évszázados tudományát-hagyományát vitte tovább minden nemes kötésű könyvével, akár női használati tárgyakat (táskákat, öveket, ruhákat) készített világszínvonalon.
Sokféle bőrt (marha-, borjú-, kecske-, juh- elefánt-, rája- és struccbőrt) alakított keze munkájával műtárggyá. Mellettük fontos szerepet szánt a pergamennek, szőrnek, sokszor csontnak, fának, papirusznak, (és ha a választott anyag apró többlete varázslattal telítette a művet) olykor egy-egy madár-tollnak, kőnek; de ha a bármelyik felület megkívánta, rajzolt is rá, többnyire ősi, sámánisztikus motívumok mintázatát.
Ismeri szereti, tiszteli munkája alapanyagát. Bármelyik művét nézi a szemlélődő, az eredeti bőr és a megmunkáltság harmóniája egyszerre érzékelhető benne. Alázattal alakítja, ízléssel, arányérzékkel, a kísérletezés, az alakíthatóság elegáns határáig. „Számára az anyagnak a materiális valóságon túl áttételes értelme van.” írja kismonográfiájában Horváth Hilda róla, az alkotóról, és művei kultikus szerepet őrző-átadó vonásairól. „Több ez, mint egyszerű anyag, megtestesül benne ember és természet egykori ősi egysége…” Azt is olvasom sorai egyikében, hogy „felöltözteti a könyvet” – és valóban, szeretettel, átéléssel teszi mindezt, a szakma csúcsán. „A teljesség, az élet és alkotás teljességének igénye nyomán szerves egységet alkot műveiben az anyag- és színhasználat, a technika és a mondanivaló.”
Sajátos egyéni kísérletei a különleges többanyagú képek. Motívumaik ki-kitüremkednek, mint fehér csík a fekete apácaruha mögül, a keretekből, „mesterség és művészetek határait” feszegetve. Számomra képzőművészeti, fest-ményjellegű alkotásai a legmeg-rázóbbak. Első pillanatban az anyag eltörpül a kifejezés mögött a látvány hatására, második pillanatban viszont a kifejezhetőség határainak feszegetésén érjük a szakma mesterét, a bőrmegmunkálás művészét.
Bármelyik Nyelvemlékét, Álomfogóját, Maszkját vagy (ahogy neveztem:) Petőfi-rekviemjét szívesen föltenném festményként szobám falára. Könyvkötéseinek színvonalára példa a bécsi Kunsthistorisches Museum kiállítási katalógusa (Gold der Pharaonen – Fáraók aranya), de említhetők a Jankovics Marcell-, Csoóri Sándor, Hoppál Mihály-kötetek, mind a könyvkötészet ékességei. Táskái egyikén még a csat nyelve is arról mesél: a templom mellett elsétáló férfi az ablakíveket csodálja az oldalfalon; majd bőrbe álmodja egy kézitáskán ugyanazt…
Egyformán érdemelte ki tanítványai és más szakmák, művészi ágak tudói, tudósai tiszteletét. Kötelező hát leírni: alkotásai számos országban megtalálhatóak, akárcsak Magyarország legrangosabb múzeumi helyszínein. „Mesteremberből vált művésszé”, fogalmazom át Feledy Balázs fölemelő mondatát.
Hitvallásából is idézhető: „A kultúránk folyamatosan változik, de a bőr, mint alapanyag képes kifejezni valami állandó, örök értéket” (mondta 2014-ben). És még egy részlet a képkeretből a látogatói térbe átnövő Vallomásából: „szent tárgyak, bőr, ikon, karcolt bőr, nyereg”. Alázattal képzelem oda, egy következő, meg nem írt sorba a még hiányzó rímet: Az úton tovább kell járnom, hát megyek…
Haladj hát tovább, míg lehet! Isten éltessen, nyolcvan éves-fiatalon, Molnár Imre.
Lengyel Ferenc (a szerző felvételeivel)