Mindenszentek ünnepe

Mindenszentek ünnepe
Festményt készítette: Fra Angelico

Festum Omnium Sanctorum

A katolikus keresztény egyház ünnepe

November 1-jén egy napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.

Keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be az ünnep, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep november 1-jére.

A mindenszentek litániája ősi könyörgő imádság, amelynek szerkezete a többi litánia mintája lett.

A katolikus egyházban a mindenszentek napján tartott szentmisék állandó könyörgése: „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat.”

A keleti egyházakban a 380-as évek kezdettől emlékeznek az összes vértanúra, különböző dátumokon. Szíriában május 13-án, Antiochiában a pünkösdöt követő első vasárnapon, az örmény egyházban a Szent Kereszt felmagasztalását követő tizedik vasárnap utáni szombaton, a koptoknál pedigoktóber 23-án.

Az ortodox kereszténységben a régi hagyományt követve a szentekre megemlékező mindenszentek vasárnap (görögül: Áγιων Πάντων, Agiōn Pantōn) a pünkösdöt követő első vasárnap.

A Mindenszentek ünnepe a reformátusoknál és evangélikusoknál  nem egyházi ünnep mert helytelennek ítélik a katolikus halotti kultuszt, és a katolikus szenteket sem ismerik el. Az evangélikusok megtartják a Halottak napját, de a Mindenszentek ünnepét nem, bár elismerik a szentek létezését. A reformátusoknál a Halottak napi szokások a gyertyagyújtás és sírgondozás új keletű és katolikus hatásra kialakult szokás.

Mindenszentek tiszteletét őrzi Mindszenty József (Pehm József)hercegprímás neve is, aki 1942-ben magyarosította vezetéknevét Mindszentyre szülőfalujáról,Csehmindszentről felvéve.

Mexikóban, Portugáliában és Spanyolországban szokás, hogy ezen a napon felajánlásokat  tesznek.Spanyolországban ezen a napon hagyományosan előadják a Don Juan Tenorio című két részes vallásos-fantázia darabot.

Az angol nyelvű országokban hagyományosan elhangzik William Walsham How "For All the Saints" („Minden szentekért”) című himnusza. Ehhez Ralph Vaughan Williams szerezte a mainapig legnépszerűbb dallamot, melynek címe: Sine Nomine