Áldott Békés Húsvétot kívánunk!

Közös Húsvétunk (f)elé 

   Amikor e sorokat írom még csak készülünk Húsvétra, az ünnepek ünnepére.

   Szép, hogy tavasszal van, de több, mint a tavasz, az új élet fakadása.

   Újjászületés, megújulás, az örök élet reménye és távlata…

   Mindaz, amit teszünk, tehetünk, ajándék: ima, lemondás, áldozat, jótékonykodás, lelki elmélyülés – nem a mi teljesítményünk, hanem Isten által felkínált lehetőség, végső soron ajándék.

   Az embert próbáló idők, a több mint egy éve tartó járványhelyzet miatt úgy tűnik, mintha vesztesek lennénk. De a sok-sok nehézség ellenére is látni kell, hogy folyamatosan ajándékokban, meglepetésekben van részünk. Kapcsolataink, amelyek a távolból is élnek, az értékek, őseink felértékelődő hagyománya, az újdonság, amire most bukkanunk rá, és végül lelkünk mélyének csendje, ahol Istenre találunk.

   Böjtelő, Böjtmás hava, mint minden évben a Nagyböjt ideje, a Szent Negyven Nap. A hosszát az adja, hogy Jézus is 40 napig böjtölt. De nem csak az tartott 40 napig.

   A Mózes által küldött hírszerzők Kánaán földjét is negyven nap alatt járták be, és miután az országot kikémlelték, visszatértek Mózeshez és Áronhoz. (Szám 13, 25).

   Nekünk is 40 nap adatik évente, hogy mintegy kiemelt módon, különleges lehetőséget kapjunk, és kicsit betekintsünk az Ígéret földjére, a Mennyországba. Odajutni, megismerni annak szépségét és örömét csak az ima, az áldozatok, a felebaráti szeretet által lehet. Jézus tanítása, az Ő testi és lelki szenvedései, az azokban való elmélyülés által. Ha megismerjük, megszeretjük és komolyan vesszük az Isten Országát, amely elközelgett, karnyújtásnyira van, akkor részei lehetünk és jelenvalóvá tesszük ebben a világban.

   Szoktuk mondani valamire, amit ki kell várni, hogy „kiböjtöljük”.

   De az igazi értékek nem ilyenek. Sem a természetfeletti, sem az evilági értékeket nem lehet egyszerűen kivárni. Sem azt, hogy elérjünk valami személyes teljesítményt, sem azt, hogy többek legyünk, hogy képesek legyünk valamire, sem a megigazulást, az üdvösséget, sem azt, hogy kiengesztelődjünk, hogy egy probléma megoldódjon – magától egyik sem fog megtörténni. Hasonló módon a közösségi értékeket, a békét, az egységet, az összetartozást sem lehet kivárásos taktikával elérni.

   Illetve ezeket szó szerint kiböjtölni kell, azaz önmegtagadással, áldozatokkal, imával, jócselekedetekkel megteremteni, megvalósítani a jót.

   Isten arra hív, arra tanít minket, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeret minket, hogy az Ő szeretetével szeressünk. Ez pedig a szabad, kölcsönös, feltételek nélküli, irgalmas, együttérző, áldozatos és örvendező szeretet.

   A mindvégig elmenő szeretet titka, amely nem ismer határt, amely előtt nincs akadály - a teljes önátadás, amire Jézus példát adott, és számunkra utat mutatott. Nemcsak meghív, vagy küld, küldetést ad, hanem lehetővé is teszi számunkra. Nem kér lehetetlent. Azt várja, hogy ne féljünk se a magunk kicsiségétől, sem a rossztól, higgyük és akarjuk a jót… Erőt, eszközöket is ad hozzá…

   Így tudjuk megváltoztatni a világot, miközben a változást, változtatást magunkon kezdjük.

   Mindent azért kapunk, hogy az emberi és természetfeletti értékekben előre jussunk. Mindezek összekötnek minket, és mégsem uniformizálnak, nem veszik el szabadságunkat.

   Olyanok vagyunk, mint a hegymászó társak, a kötéllel egymáshoz kapcsolt csoport együtt mászó tagjai… Figyelünk egymásra, felelősek vagyunk egymásért, segítenünk kell egymást.

   A Szent Negyven Napban különösen is olyan, mint egy nehéz falszakasz, az utolsó erőpróba az idei „csúcstámadás” során. A cél, a csúcs, a Feltámadás ünnepe. Hogy Húsvétot a maga teljességében ünnepeljük, s hogy annak minél inkább átadhassuk magunkat. Magunkra és egymásra is figyelni egyszerre a személyes kapcsolatainkban. Nemcsak magunk és nem is csak a másik miatt, hanem azért, hogy a Jó, az Igaz, a Szép erősödjék. Hiszen ezeket az emberi kapcsolatokat is azért kapjuk, hogy megérjünk az Isten Országára, kiegészítsük – a magunk módján – azt, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik és megjelenítsük – megint a magunk egyedi személyiségének megfelelően – a megváltás örömét. Hogy megtegyük, amit csak mi tehetünk meg, önmagunkért, másokért, családért, nemzetért, Egyházért, az emberiségért. Nagy szavaknak tűnnek, de van amit – itt és most – csak mi tudunk megtenni. Felelősségünk van és kiemelt jelentősége annak, amit teszünk, és amit nem teszünk…  

   Összességében a húsvéti kiemelt időszak, több mint 3 hónap, Nagyszerdától Pünkösdig tart. Úgy tűnik hosszú idő, de hamar elszalad, és amire nem készülünk, amit nem teszünk meg haladéktalanul és vonakodás nélkül, az könnyen elmarad.

   6,5 hét készület, amikor gyengeségeinkre, hiányosságainkra figyelve igyekszünk javítani és másokat is segíteni ebben, aztán pedig 7 hét az öröm, az ünneplés ideje. A kétfajta időszak illetve lelkület feltételezi, és jól kiegészíti egymást. Ha esetleg a készület még nem is, de legalább a Húsvét utáni öröm legyen erősítőnk, lelkesítőnk a jóra.

   Ez az út mindenki előtt nyitva áll.

   Aki csatlakozik, aki nem csak csodálkozva – szörnyülködve? - nézi a hegycsúcsra indulók bátor csoportját, aki maga is elindul, elmondhatja „királyi” többesben:   

   Minden a miénk, mi pedig Krisztuséi vagyunk (1 Kor 3,22–23). A meg nem értetté, az elutasítotté, a halálba indulóé, a mindvégig hűségesé, de a győztes Királyé.

   Bármelyik fázisban is talál minket a vele való közösség, Ő változtatja meg bennünk és általunk a világot.

                                                                              Varga János, a Pazmaneum rektora